kapubanner for mobile

Pályaorientációban segíthet az IQ teszt

Ingyenesen használható lesz az középiskolásoknak szánt IQ teszt, amely Magyarországon újdonságnak számít. A teszt a jövőben segítheti a fiatalok pályaorientációs tanácsadását.

A napokban végleges formát nyert az a Magyarországon valódi újdonságnak számító, középiskolásoknak szóló, adaptív IQ-teszt, amelyet az OTP Fáy András Alapítvány pénzügyi és szakmai támogatásával készített a Mensa HungarIQa Egyesület. A tesztet először az Alapítvány OK Központjának karrierprogramjain, az OK Karriersuli és az OK Karrieriskola során fogják használni.

A két fél együttműködésével létrehozott közös társadalmi érték a jövőben jelentősen segítheti a magyarországi középiskolás korosztály pályaorientációjához szükséges tanácsadást és a korosztály tagjainak karrierjét is; egyben segítséget nyújt a szülőknek, a továbbtanulással foglalkozó tanároknak és szakembereknek napi tevékenységük során.

„A teszt egyedisége komplexitásában és adaptivitásában rejlik, Magyarországon ilyen összetett – kimondottan a középiskolás korosztály számára összeállított, őket ekkora pontossággal mérő – IQ-teszt még nem született.” – foglalta össze Schrankó Péter, az OTP Fáy András Alapítvány ügyvezetője, miért egyedülálló a fejlesztés.

Maga az összetettség arra vonatkozik, hogy az elkészült produktum tartalmaz verbális és a nem-verbális tesztet is, azaz magyar nyelvre applikált, a magyarországi társadalmi és kulturális értékrendhez igazodó, valamint kultúrafüggetlen, nemzetközileg is használható logikai kérdéseket egyaránt. Szintén különlegességnek számít, hogy a teszt adaptív, így a különböző feladatok a korábbiakra adott válaszoktól és a rájuk fordított időtől is függnek, ezáltal a kérdések sorrendje mindenki számára más és más.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek