kapubanner for mobile

Pályázat az élményért - vágj bele életed vállalkozásába!

A Budapest Marriott Hotel egy Duna-korzóra nyíló, jelenleg üresen álló helyiségének élettel való megtöltésére, „Vágj bele életed vállalkozásába!” néven indít pályázatot május 28-án. A Marriott úgynevezett CANVAS pályázatára olyan vendéglátói tapasztalattal rendelkező jelentkezőket várnak, akik eddig anyagi forrás hiányában nem tudták megnyitni álmaik helyét, a helyet, ami új színt hozhat Budapestre.

A CANVAS névre hallgató üzleti modell középpontjában a kivételes élmény áll, és az ember, aki azt életre kelti – a hotel az ő támogatására ad meg mindent: egy 110 négyzetméteres, rengeteg lehetőséget magában rejtő helységet, a pénzügyi támogatást és a szállodalánc felbecsülhetetlen értékű szakmai tudását.

„A CANVAS projekttel – melyet Magyarországon teszünk először publikussá azzal, hogy nem kizárólag Marriott alkalmazottaknak írjuk ki – a Budapest Marriott Hotel egy új úton indul el. Célunk az, hogy a hotelt a legfiatalabb utazó generációk, sőt, az itt élők számára is a lehető legvonzóbbá tegyük. Budapesten rengeteg friss ötlet vált a város arcát meghatározó trenddé – gondoljunk csak a mára szinte védjeggyé vált romkocsmákra! A Marriottnál készen állunk arra, hogy az újításokat befogadjuk, sőt úttörők legyünk, ezért indítjuk el a „Vágj bele életed vállalkozásába!” pályázatot – mondta el Rick Enders, a Budapest Marriott Hotel vezérigazgatója.

A pályázóknak, akik nevezhetnek önállóan, vagy csapatban, május 28-ától három hetük van arra, hogy részletes vendéglátóhelyre szóló koncepciójukat – beleértve többek között az üzleti tervet, az étlap és design elképzeléseket – kidolgozzák, és feltöltsék a pályázati honlapra. A koncepció eredetiségét, a benne rejlő üzleti potenciált és a megvalósíthatóságot figyelembe véve, a Budapest Marriott Hotel menedzsmentje és az anyavállalat képviselői kiválasztják a legjobb öt pályázatot, melyek ezt követően a Budapest Marriott Hotel vezérigazgatójával és neves, a hazai gasztronómiai életet meghatározó szakembereivel felálló zsűri elé kerülnek. A döntőbe jutott pályázóknak, Rick Enders mellett, Mautner Zsófia és Jókuti András gasztrobloggerek, illetve a Bock Bisztró séfje, Bíró Lajos előtt kell bizonyítaniuk rátermettségüket a leendő étteremben június 23-án és 24-én, az úgynevezett cook-off-okon. A két nap során a döntősök bemutatják koncepciójukat, és elkészítik tervezett éttermük egy-egy ételét is. A zsűri a koncepciót és az ételt a helyszínen értékeli, majd másnap, június 25-én, győztest hirdet.

Az étterem infrastruktúrájának megteremtésével, a Budapest Marriott Hotel már a pályázat kiírását megelőzően elkezdte az étterem megnyitásának előkészítését, így a nyertes koncepció működő vendéglátóhellyé válására mindössze három hetet kell várnunk. A bármilyen típusú vendéglátóhely működésének alapját képező infrastruktúra, illetve egy teljesen felszerelt konyha kialakítására a Budapest Marriott Hotel 30 000 dollárt fordít, a fennmaradó 10 000 dollár sorsáról viszont a nyertes dönthet: a csaknem három millió forintból alakíthatja olyanná a helységet, amilyennek álmaiban elképzelte. A július közepén nyíló étteremben a pályázat nyertese a Budapest Marriott Hotel alkalmazottjaként étteremvezetői pozícióba kerül, és az étterem mindenkori bevételéből részesül.

„A Vágj bele életed vállalkozásába!” pályázat honlapja a www.canvas-startup.com címen érthető el.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek

Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk

Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata

A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk

Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken

Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk