kapubanner for mobile

Panasz esetén a magánnyugdíjpénztárhoz kell fordulni

A volt pénztártagoknak első lépésként az érintett pénztárnak kell jelezniük a visszalépéssel kapcsolatos valamennyi problémájukat, s ha a kassza már elbírálta panaszukat, csak azután kezdeményezhetnek felügyeleti eljárást - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) tájékoztatójából.

A PSZÁF honlapján publikált közlemény felhívja a figyelmet arra: az állami társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépő, volt magán-nyugdíjpénztári tagoknak a visszalépéssel kapcsolatos valamennyi problémájukat, igényüket - például az egyéni számlán nyilvántartott követelés összege, a hozamgarantált tőke feletti összeg (reálhozam), a tagdíj-kiegészítés összege, a kifizetésekre vonatkozó kérések, kifogások - az érintett pénztárnak kell jelezniük első lépésként. A panaszt a közlemény szerint célszerű azonosítható, bizonyítható módon - lehetőség szerint tértivevényes küldeményként - eljuttatni a pénztárhoz.

A PSZÁF-ról szóló törvény szerint ugyanis a fogyasztó kizárólag azt követően kezdeményezhet fogyasztóvédelmi eljárást, miután a pénztárnál előterjesztette annak szolgáltatásával, eljárásával kapcsolatos panaszát, ám arra nem kapott választ, vagy a kassza a válaszadásra rendelkezésére álló 30 napos határidőt túllépte, illetve a válasz alapján a volt pénztártag feltételezi, hogy a pénztár a jogszabályokban előírt fogyasztói jogokat megsértette.

A felügyelet akkor jogosult eljárás lefolytatására, ha a volt pénztártag a pénztárhoz panaszt nyújtott be, de panaszára nem, vagy csak késedelmesen kapott választ; ha a pénztár nem kérte levélben tőle, hogy rendelkezzen a reálhozamról és/vagy tagdíj-kiegészítésről; ha a volt pénztártag dokumentálható módon nyilatkozott a reálhozam és/vagy tagdíj-kiegészítés utalásáról, azonban a pénztár az utalást nem ennek megfelelően teljesítette; ha a volt pénztártag kifogásolja, hogy a tagdíj-kiegészítés és reálhozam kifizetése késedelmesen történt meg.

A kérelmet postai úton, faxon, a felügyelet ügyfélszolgálatán keresztül személyesen és az ügyfélkapun keresztül is be lehet adni. A beadványnak tartalmaznia kell a kérelmet előterjesztő nevét, saját kezű aláírását, lakcímét, valamint csatolni kell hozzá az állításokat alátámasztó dokumentumokat (például a pénztárnál előterjesztett panasz, az arra kapott válasz, tértivevények) is.

A felügyelet felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy a PSZÁF a reálhozam és a tagdíj-kiegészítés mértékével, illetve az egyéni számlán jóváírt tagdíjak összegével kapcsolatos viták elbírálására nem rendelkezik hatáskörrel. Ebből következően, amennyiben a volt tag a pénztár elszámolással kapcsolatos álláspontját nem fogadja el, bírósághoz fordulhat igényének érvényesítése érdekében.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek