Panasztörvény: saját, egyedi fejlesztésű rendszerrel segíti a kkv-kat a BKIK
Az Országgyűlés által idén nyáron elfogadott Panasztörvény értelmében a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások 2023. december 17-éig kötelesek voltak létrehozni saját belső visszaélés-bejelentési rendszerüket. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) olyan rendszert alakított ki, amely megteremti a lehetőséget a vállalkozások számára a jogszabályi előírásoknak való megfelelésnek, így jelentős adminisztratív terhet vesz le az érintett szervezetek válláról.
A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény szerint a vállalkozásoknak lehetővé kell tenniük, hogy a munkavállalók és a vállalkozások, intézmények partnerei bejelentsék az általuk jogellenesnek vélt, vagy visszaélésre utaló cselekményeket, akár anonim módon is. A bejelentést megteheti bármely aktív és korábbi, valamint kiválasztás alatt álló foglalkoztatott, szerződéses partner, önkéntes és gyakornok, illetve tulajdonos, ügyviteli, ügyvezető és felügyelő testület aktív és korábbi, valamint kiválasztás alatt álló tagja.
A törvény alapján a belső visszaélés-bejelentési rendszert a foglalkoztatónál egy erre a célra kijelölt, pártatlan személy vagy szervezeti egység működtetheti, de a rendszer működtetésével bejelentővédelmi ügyvéd vagy más külső szervezet is megbízható.
A BKIK felismerte, hogy a törvény hatálya alá tartozó kisebb vállalkozásoknak a pártatlanság biztosítása nehézséget okozhat, ezen kívül a Panasztörvény kötelező előírása adminisztratív, anyagi és egyéb terhet is jelent. Ezért élve a törvény adta lehetőséggel, külső szervezetként egy olyan elektronikusan elérhető felületet fejlesztett, illetve rendszert dolgozott ki, amely megteremti a keretet a törvény hatálya alá tartozó vállalkozások, cégek számára a jogszabályi előírásoknak való teljeskörű megfelelésnek.
A rendszer működtetése során a BKIK komplex csomagban biztosítja a törvényi megfelelőség feltételeit: fenntartja a bejelentés csatornáit, tájékoztatja a feleket a jogszabály szerinti kötelezettségekről, begyűjti a szükséges információkat, miközben garantálja a bejelentők védelmét, anonimitását, de egyúttal képviseli a foglalkoztatók érdekeit. Szavatolja a pártatlanság követelményének megvalósulását, egységes eljárásrend alapján folytatja le az eljárásokat, a vizsgálatokat, valamint szakértői közreműködésével a foglalkoztató működését támogató intézkedési javaslatot tesz a vizsgálatok végén.
A BKIK szolgáltatása az önkéntes tagok számára díjmentesen, egyéb vállalkozásoknak pedig kedvezményesen vehető igénybe.
A budapesti kamara visszaélés-bejelentési rendszere kkv-k részére ITT érhető el.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
A 2026-os év első negyedévének adatai szerint a HR-technológiai piac radikális átrendeződésen megy keresztül, ahol a nagy humántőke-menedzsment... Teljes cikk
- Megduplázzák a nevelőszülők juttatásait – így változik a gyermekvédelmi rendszer 6 hónapja
- Cafeteria rendszered hatékonyság-növelése 6 hónapja
- "Fejlődni kötelező" - meddig tart a teljesítménykultúra, és hol kezdődik a félelemkultúra? 7 hónapja
- Energiafüggetlenség cégeknek – így hoz megtakarítást a napelemes rendszer 7 hónapja
- 44 ezer diák kezdi a tanévet a szakképzésben – új tudásközpontok épülnek 9 hónapja
- Komoly büntetést kaphat az a nyugdíjas, aki ezt elfejelti 9 hónapja
- Hankó Balázs: megújult a Neptun-rendszer 9 hónapja
- Okos munkahelyi rendszerek: kényelem és biztonság minden nap 10 hónapja
- Stratégiai partnerségre lépett a BKIK és az Óbudai Egyetem 10 hónapja
- Így figyel a HR: figyelmeztetést kapnak a túlórázók 10 hónapja
- Teljes munkavállalói életciklus egy kézben 13 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?