kapubanner for mobile

Papíron a kőműves volt az áfacsaló építőipari cég vezetője, 77 millió forintot csaltak el

A valótlan iratokat aláíró kőműves pénzbüntetésre számíthat.

A Somogy Vármegyei Főügyészség minősített költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat három férfival szemben - írja az Ügyészség.  Ketten valótlan adatokat jegyeztettek be a cégnyilvántartásba, harmadik társuk pedig több mint 77 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A vád szerint két férfi közösen alapított egy építőipari vállalatot, majd egyikük ellátta a cég tényleges vezetését és adminisztrációs teendőit, míg a másik vádlott a fizikai munkát irányította az építkezéseken. Ennek ellenére a társaság ügyvezetőjének nem magukat, hanem az alkalmazásukban álló egyik kőművest tették meg, akinek nem állt szándékában ugyan vezetni a céget, de körülbelül százezer forintért cserébe aláírta az alapításhoz szükséges, valótlan adatokat tartalmazó iratokat. A hamis adatokkal bejegyzett cég könyveléséért is felelős vádlott ezután 2020 szeptemberétől kezdődően – anélkül, hogy abba társait beavatta volna – olyan fiktív számlákat használt fel a vállalat adóbevallásához, amelyek általános forgalmi adó tartalma meghaladta a 77 millió forintot, ilyen módon a férfi végül ennyivel kevesebb adót is fizetett be a költségvetésbe.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában az áfacsalással vádolt, büntetett előéletű férfival szemben végrehajtandó, a céget alapító társával szemben felfüggesztett börtönbüntetés, míg a valótlan iratokat aláíró kőművessel szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

 

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek