kapubanner for mobile

Parragh László: Megkezdte a munkát az NGTT

Megkezdte az érdemi munkát a Nemzeti Gazdaság és Társadalmi Tanács (NGTT) - mondta Parragh László, a NGTT soros elnöke, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Elmondta: az alakuló ülés óta folyik a szervezeti struktúra kiépítése, kidolgozzák a szervezeti és működési szabályzatra vonatkozó javaslatot, kialakítják a nemzetközi kapcsolatokat, előterjesztéseket készítenek.

Parragh László közölte: a tervek szerint az NGTT oldalainak vezetőit november második felében hívják össze, hogy megtárgyalják velük az addigi munkaanyagokat. Várhatóan felmerül majd különböző bizottságok létrehozásának igénye, ezért meg kell határozni azokat a témákat, amelyekkel a tanács foglalkozni kíván a kormányzati előterjesztéseken kívül is. Ki kell alakítani a munkamódszereket, és még december végén, de inkább január első napjaiban újabb plenáris ülésen tárgyalják majd ezeket a kérdéseket - tette hozzá.

Parragh László hangsúlyozta: a tanács munkájába beemelik azon szervezetek tapasztalatait, értékekeit, tudását, amelyek bázisán az NGTT létrejött, így az Gazdasági és Szociális Tanácsét (GSZT), a Országos Érdekegyeztető Tanácsét (OÉT), a Gazdasági Egyeztetési Fórumét (GEF) és a Versenyképességi Tanácsét.

Az NGTT soros elnöke kiemelte, hogy az oldalak működését az érintettek önállóan határozzák meg, ebbe a tanács nem fog beleszólni. Viszont elegendő időt kíván hagyni az NGTT arra, hogy az oldalak kialakíthassák álláspontjukat a megküldött anyagok kapcsán, ezért is várható november második felére az oldalelnökök ülése.
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek