kapubanner for mobile

Pedagógus-program: alternatív javaslat készül

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Rogán Antal szerint nincs mit csodálkozni a pedagógus-béremelés elhalasztásán, hiszen a kormány végig nyilvánvalóvá tette: ez csak akkor valósítható meg, ha a gazdaság erősödése lehetővé teszi - nyilatkozta a Fidesz-frakcióvezető a Népszabadságnak. Hoffmann Rózsa alternatív javaslattal állt elő.

"A parlament a pedagógus-életpályamodellről hozott döntésekor is világossá tette, hogy csak akkor lehet szó róla, ha a gazdasági növekedés mértéke meghaladja az 1,5 százalékot - mondta el Rogán Antal.

A Népszabadság információi szerint a Fidesz-frakció tegnap délelőtti zárt ülésén oktatáspolitikusok, Pósán László és Révész Máriusz is azt szorgalmazta, hogy ha a kormány elhalasztotta a pedagógusbér-emelést, akkor egyelőre a kötelező óraszámot se növelje.

Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár alternatív javaslatokat dolgozott ki a kormány számára, amelyekkel akár 2013 szeptemberében elindulhat a pedagógusprogram, például úgy, hogy a béremelést késleltetve, visszamenőlegesen kapnák meg a tanárok. A lap forrásai szerint már két hét múlva dönthetnek a javaslatról.

Egy kormányközeli forrás szerint a 2013-as büdzsében nem 73 milliárdos tétel lesz a béremelés, hanem közel 280 milliárdos. Ilyen nagyságnál már elvárható lenne, hogy az oktatási államtitkárság által kidolgozott teljesítményértékelés minőségi kritériumrendszert határozzon meg, ne nivelláló, mindenkit egyformán jutalmazó típust.

Népszabadság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek