kapubanner for mobile
 

Példát akar mutatni: utcaseprőként dolgozik egy milliomosnő

A semmittevés helyett az utcai takarítást választja egy milliomosnő Kínában, aki sajtójelentések szerint gyermekei számára akar ezzel követendő példaként szolgálni.

A közép-kínai Vuhanban élő, 53 éves Jü Jou-csen összesen 17 ingatlannal rendelkezik, amelyek együttes értéke a 10 millió jüant, vagyis a 360 millió forintot is meghaladja. Bár fényűzően élhetne csupán lakásainak kiadásából származó jövedelméből is, a milliomosnő a hét hat napján korán reggel felkel, és estig a város Vucsang nevű kerületének utcáit takarítja. Naponta három kilométernyi utcaszakasz megtisztításáért felelős, munkájáért alig több mint havi 1400 jüant kap.

Vagyona miatt számos kritikát kap az emberektől, a legtöbben nem értik, hogy miért dolgozik - mondta el a helyi sajtónak, hozzátéve, hogy válasza egyszerű: követendő példaként szeretne szolgálni gyermekei számára. "Nem akarom, hogy azt higgyék, pusztán a bérleti díjak összegyűjtése életforma lehet. Ez csak ártalmas hatással lehetne rájuk és életszemléletükre hosszú távon" - fejtette ki.

Akár büszke is lehetne gyermekeire, ugyanis mindketten jobban keresnek anyjuknál: fia kétezer, lánya háromezer jüant kap havonta.

A "különc milliomossal" készült riport arra is kitér, hogy Jü 2008 után kezdett gazdagodni, akkoriban, amikor a kínai ingatlanpiac felfutásával a vuhani ingatlanok ára is meredek emelkedésbe kezdett.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek