kapubanner for mobile

Pénzért doktori címet adott egy német professzor

Németországban egy 53 éves hannoveri jogászprofesszor ellen zajlik bírósági eljárás, aki pénz ellenében doktori címhez segítette jogászok tucatjait. Ráadásul egyik tanítványával szexuális kapcsolatot folytatott. Ennek fejében jó jegyeket adott neki és álláshoz juttatta a tanszékén.

A vád szerint a jogászprofesszor 4 ezer euró (körülbelül 1,1 millió forint) ellenében doktori címhez juttatott olyan jogászokat, akik nem rendelkeztek az ehhez szükséges előfeltételekkel. A professzor így összesen 184 ezer eurót (48 millió forintot) kasszírozott. Felelnie kell a bíróság előtt egy tanácsadó cég vezetőjének is, aki jogászok tucatjait közvetítette a tanárhoz Németország minden részéből. A jogászoknak a pénzt részben a professzor édesapjának, részben a szintén a vádlottak padján ülő tanítványnak a számlájára kellett utalniuk.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek