Pilótahiánnyal küszködnek a légitársaságok
Egyre komolyabb akadályt jelent a nemzetközi légi forgalom növekedésének útjában, hogy kevés a pilóta. Az ágazatban azonban nemcsak pilótákból, hanem jól képzett légiirányítókból és más technikai szakemberekből is mind nagyobb hiány van.
A pilótákért folyó versengés jele, hogy az Emirates, a Quatar Airways, az indiai Jet Airways és a gyorsan növekvő ázsiai és latin-amerikai fapados cégek egyre vonzóbb fizetéseket ígérnek a hozzájuk csatlakozó nyugati pilótáknak. Indiában körülbelül ezer pilótát keresnek a flottájukat bővítő cégek, Kínában pedig évente kétezer főre lenne igény. Az Egyesült Államokban egyelőre inkább csak a belföldi járatokat üzemeltető társaságok szembesülnek pilótahiánnyal.
Giovanni Bisignani, a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) vezérigazgatója úgy számítja, hogy a forgalom várható növekedése és a nyugdíjazások miatt 2011-ig évente 17 ezer új pilótára lesz szükség világszerte - márpedig a képző intézmények kapacitása mindössze 14 ezer főre rúg. Ha nem születik megoldás a problémára, akkor a világgazdaság növekedését is visszafoghatja a pilótahiány.
A Világgazdaság úgy tudja, a Malév eddig nem került szembe pilótahiánnyal, sőt a budapesti bázisáról nemrég kivonult SkyEurope szakemberei közül is többen jelentkeztek a magyar légitársaságnál.
Valamelyest javíthatja a helyzetet a nyugdíjkorhatár emelése. Szakértők szerint azonban ez csak félmegoldást jelent az utánpótlás problémájára, az igazi javulást a képzés gyorsítása hozhatja meg - olvasható a Világgazdaságban.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?