kapubanner for mobile

Plasztika sebészek szakmai fóruma Debrecenben

A hatvan ország plasztikai sebészeit integráló nemzetközi társaság, az ISAPS (International Society for Aesthetic Plastic Surgery) háromnapos továbbképző kongresszusán mintegy száznyolcvan szakember vett részt a hétvégén Debrecenben. A találkozó keretében tartották meg a magyar társaság és a Román Plasztikai Sebész Társaság által közösen szervezett IV. Nemzetközi Plasztikai Sebészeti Fórumot, amelynek keretében az égési sérülések rekonstrukciós műtéti beavatkozásairól cseréltek véleményt.

A plasztikai sebészeti beavatkozásokat, esztétikai műtéteket mind több férfi is igénybe veszi; a beavatkozásokon átesettek 46 százaléka a 35-50 év közötti, a 18-35 éves korosztálynak pedig több mint húsz százalék élt ilyen lehetőségekkel - ismertette Molnár Csaba, a Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság elnöke szombaton, a plasztikai sebészek nemzetközi kongresszusának zárónapján az MTI-nek Debrecenben.

A szakember elmondta azt is, hogy a férfiak esetében az elmúlt években mintegy 16 százalékkal nőtt a beavatkozások száma, amelyek közül a legnépszerűbb a zsírleszívás volt, de szemhéj-, valamint orrplasztikai műtétet is sokan vették igénybe.

Az ISAPS-továbbképzés alkalmával a plasztikai sebészet körébe tartozó ráncfelvarrás, arcról történő zsírleszívás, orrplasztika és egyéb sebészeti beavatkozások kerültek a terítékre. A résztvevők előadásokat hallhattak a daganatos megbetegedésből felépült betegek és a tekintélyes fogyáson átesettek korrekciós műtéteiről is. A megjelentek ezen kívül kiemelt figyelmet szenteltek a lézeres esztétikai beavatkozások ismertetésére is, hiszen ez egy viszonylag új, folyamatosan fejlődő tudományág.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek