Prémiumok és jutalmak a BKV-nál: nem felelős a menedzsment?
A BKV menedzsmentjének mulasztásos felelősségét állapította meg a cég felügyelő bizottsága (fb) a prémiumok és jutalmak kiosztásában. A közlekedési vállalat cáfol.
Az fb határozatait tartalmazó közleményben olvasható, hogy a bizottság arra jutott: a 2003 után vizsgált időszakban a premizálás és a jutalmazás gyakorlata előnytelen volt a társaság számára. A felügyelőbizottság az alapilletmény, prémium és jutalom arányaiban mutatkozó ellentmondások feltárásában, a szükséges intézkedések megtételében vagy az arra irányuló javaslatok elmaradásában, a bizottság szükséges mértékű tájékoztatásában a menedzsment mulasztásos felelősségét állapítja meg - írja az MTI alapján a Magyar Nemzet.
Írtak arról is, hogy az fb alapos vizsgálatot kért a cég vezérigazgatójától bizonyos tanácsadói szerződések miatt. Kocsis Istvánnak 15 napon belül kell tájékoztatást adnia arról, hogy a GPS Capital céggel a kormányzati lobbi-stratégiára és a Cornus Kft.-vel a válságkommunikációs tanácsadásra kötött szerződések esetében milyen teljesítések történtek, mi volt ezeknek az ellenértéke, a cégek kiválasztása hogyan történt, volt-e közbeszerzés és indokolt volt-e.
Az fb azt is kérte az vezérigazgatótól, hogy Horváth Éva (Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes szóvivője, aki a BKV-nál is alkalmazásban állt) munkaviszonyával kapcsolatos vizsgálat anyagát a következő ülésen mutassa be - áll a Magyar Nemzetben.
A Világgazdaságban pontosan az ellenkezőjét lehet olvasni: Az fb nem állapította meg a menedzsment mulasztásos felelősségét - közölte a BKV.
MTI/Magyar Nemzet/Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?