kapubanner for mobile

Raiffeisen: Magyarországon nincs kedvünk növekedni

A Raiffeisen Bank International (RBI) megnyirbálja növekedési terveit egyes közép- és kelet-európai országokban, írta a Financial Times.

Az osztrák Raiffeisen a vasfüggöny leomlása után nagy lendülettel kezdett terjeszkedésbe a térségben, mostanra már 17 országra terjesztette ki működési területét ,és a régió harmadik legnagyobb hitelező pénzintézetévé nőtte ki magát. A terjeszkedési stratégia mögött álló Herbert Stepic vezérigazgató lemondása óta azonban találgatások ütötték fel a fejüket pénzügyi körökben a bank esetleges kivonulási szándékáról.

A júniusban vezérigazgatóként hivatalba lépett Karl Sevelda azonban kijelentette, hogy "egyelőre" nem tervezi a kivonulást egyetlen közép-európai piacról sem. Közölte viszont, hogy terjeszkedési erőfeszítéseit a bank hat piacra - Oroszországra, Lengyelországra, a Cseh Köztársaságra, Szlovákiára, Romániára és Ausztriára - összpontosítja.

A többi piacon, elsősorban Délkelet-Európában pedig lassítani fogunk - mondta. Egyes piacokon viszont - tette hozzá Sevelda - zsugorítani készülünk. "Ez elsősorban Szlovéniára igaz, de - tekintettel a jelenlegi helyzetre - nincs valami nagy kedvünk növekedni Magyarországon sem" - idézi a Financial Times az RBI vezérigazgatóját.

MTI/Index
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek