Megjelent: 11 éve

Rátkai Balázs, az ESZA Nonprofit Kft. HR vezetője

Szakmaiságból nincs hiány Rátkai Balázs karrierútjában. Az ESZA Nonprofit Kft. HR vezetőjének a vezetői munkakört megelőző pályája minden funkcionális HR területre rálátást biztosított. Portréját áthatja a jelenlegi cégénél megismert mondás: "Tudunk küzdeni...és szeretünk is!".

images

Rátkai Balázs 2011 februárja óta az ESZA Nonprofit Kft. - az Európai Szociális Alapból érkező forrásokat kezelő közreműködő szervezet - HR vezetője. A cég sokak számára ismeretlen, noha az ország egyik legnagyobb, immár közel 700 főt foglalkoztató pályázatkezelő szervezetéről van szó, amely az európai uniós fejlesztési források milliárdjait juttatja el a pályázók, így a nevelés, oktatás, egészségügy, foglalkoztatás és szociális területeken tevékenykedő cégek, intézmények, alapítványok és egyéb támogatottak felé. A társaság létszáma a számára kijelölt feladatkör bővülésével megduplázódott az elmúlt három évben, ami humánmenedzsment szempontból önmagában is komoly kihívás. Rátkai Balázs HR-vezetőként "szakmai ajándékként" élte meg, hogy a foglalkoztatás bővítésében kellett közreműködnie, hiszen az uniós források maradéktalan felhasználása érdekében a humán kapacitást csúcsra járatott toborzással és a belső teljesítmény-hatékonyság folyamatos emelésével bővítették.

"Büszkén mondhatom, elismerést váltott ki a HR csapat elkötelezettsége és kitartása, hogy sok ezer álláspályázat és sürgető kapacitásigény mellett a kiválasztás szakmai színvonalát megtartottuk, sőt emeltük, így általános elvárásként orientációs teszt és számítógépes teszt alkalmazásával, majd sikeres teljesítés esetén komplex szakmai és HR interjúval győződtünk meg a jelöltek alkalmasságáról. A siker mércéjeként az új belépők beválási aránya közel 100 százalékos."

A szakmai gyökereket tekintve Rátkai Balázs 2001-ben diplomázott a Szent István Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Karán, majd 2004-ben szintén a Szent István Egyetemen humánerőforrás menedzser végzettséget szerzett. Tanulmányai ideje alatt és pályája első éveiben számos különféle saját vállalkozást indított. A vállalkozói kreativitás, szervezőerő, gyakorlatias megközelítés mindig vonzó értékek voltak számára és határozott célja az volt, hogy kibontakozzon ebben az irányban. Ahogy ma Balázs visszaemlékszik: "Lezárt vállalkozói pályafutásom igazi nyeresége, hogy megtanítottak az "üzlet" megbecsülésére, arra, hogy milyen nehéz a vevőket megszerezni, megtartani, és profitot termelni, illetve sokszor mennyire nüánszokon múlik az üzleti siker, vagy kudarc."

Pályafutását az európai uniós előcsatlakozási alapot kezelő SAPARD Hivatalnál kezdte pénzügyi területen. Mérlegképes könyvelői képesítéssel és angol nyelvtudással felvértezve az első hazai uniós támogatási rendszer alapjainak lefektetésében vehetett részt, majd a működés megkezdését követően könyveléssel és kontrollinggal foglalkozott.

A HR szakmába tudatos döntés vezette - az erőforrások közül a könyvelésben megjelenő forintoknál és euróknál izgalmasabbnak találta az emberi tényezőt. Ebben az időszakban erősödött meg a HR kontrolling szemlélet, így korábbi tapasztalataira építve 2005 elején HR kontrollerként helyezkedett el a MÁV Ingatlankezelő Kft. akkor kiépülő HR igazgatóságán, ahol feladatköre később oktatás és képzésszervezéssel egészült ki. A túlnyomóan fizikai állomány rendkívül összetett foglalkoztatási feltételei, illetve a szakszervezeti- és üzemi tanácsi háttér igen komplex HR működést követeltek, és ebben a közegben véleménye szerint a csapaton belüli fegyelem és összetartás volt a HR sikerének alapja.

2008-ban csatlakozott a Vodafone Magyarország HR csapatához, szintén HR kontroller pozícióban és hamarosan itt is kibővült a feladatköre a Health&Safety területtel, az etikai- és magatartási irányelvek kérdéskörével, valamint üzletfolytonossági projektben képviselte a HR-t. A globális nagyvállalaton belül új élményként élte meg a brand húzóerejét és a hatásos belső kommunikáció kreatív eszközeit, melyekre HR szempontból azóta is jelentős sikertényezőként tekint.

A HR kontrolling ideális pályaindító munkakör volt, hiszen átfogó rálátást és bevonást biztosított minden funkcionális HR terület munkájába, így pályafutásának első négy éve igen termékeny időszak volt: részese lehetett egy teljes HR szervezet felépítésének, társasági szintű átszervezéseknek, csoportos létszámleépítésnek, HR működési modell váltásának, racionalizálási- és költségcsökkentési projekteknek, SAP bevezetésnek, dolgozhatott többféle bérszámfejtő- és HR szoftver támogatásával, adattárházzal, különféle anyavállalati riporting rendszerekben.

2009-ben a Raiffeisen Bank HR főosztályán kapott lehetőséget, hogy bővítve tapasztalatait, a HR kontrolling mellett kompenzációs munkában vegyen részt. A cég életében átfogó javadalmazási változtatásokat hozó időszak volt. A kompenzációs terület vezetőjétől kapott közvetlen mentorálás és az ennek köszönhető gyors fejlődés kiszélesítette Balázs szakmai látásmódját és megtanította arra, milyen fontos és szükséges a hozzá hasonlóan fejlődni vágyó fiatal szakemberek számára a tudás megosztása, az ismeretátadás és a teljesítményt elismerő visszajelzés.

"A vezetői munkakört megelőző pályám meghatározó tapasztalata nem csak a szaktudás fejlődése, hanem a csapat és a szervezeti kultúra erejének megismerése. Jelentős anyavállalatok szintén kiemelkedő leánycégeinél volt szerencsém dolgozni, átfogó változtatások idején, melyben a HR élen járt, és a változást hozók valódi kohéziója, eltökéltsége tudott utat nyitni a stratégiai lépések irányába. Emberként és csapattagként is nagyon sok jót kaptam a kollégáktól, munkahelyi közösségektől, amit ezúton is köszönök mindannyiuknak!"

Rátkai Balázs 2011. elején tért vissza az uniós fejlesztési forrásokat kezelő intézményrendszerbe. Az ESZA Nonprofit Kft. HR vezetői feladatkörére az újítás, alkotás és átfogó szakmai kihívások reményével készült, mely várakozásai egyértelműen beigazolódtak. Az elmúlt bő két évben, Bene Dániel ügyvezető igazgató irányításával teljeskörű cégátalakítás ment végbe, ahol a HR mindvégig a változások gyújtópontjában volt. A változások munkaügyi-munkajogi és toborzási támogatása mellett átalakították a teljesítményértékelést, formálták a javadalmazási rendszert, a munkaerő-utánpótlás folyamatában bevezették a pályakezdőknek szánt szakmai gyakornok programot, valamint a magasan kvalifikált idősebb álláskeresők számára kialakított senior pályamegújító programot, a közelmúltban pedig munkavállalóik részére elindították az ESZA tehetség-programját. A HR területre és a cég életére általában is jellemző gigászi munkát és eltökéltséget jól szemlélteti az itt megismert mondás: "Tudunk küzdeni...és szeretünk is!".

Ha Balázs kollégáit kérdeznék, talán legtipikusabb vonásaként azt említenék, hogy a work-life balance-t nem neki találták ki. "Szeretem a szakmámat, a mindennapokban is belefeledkezem a munkába, és sokakkal ellentétben nem szeretek otthonról dolgozni, így a munkahelyen hamar megismernek az éjszakai portások. Amit nem fogadok szívesen az a kényelmeskedő halogatás, és az változtatástól való indokolatlan, vagy ellenséges idegenkedés. Ezek a komfortérzet szempontjából természetes emberi tulajdonságok, viszont sok esetben leküzdendő akadályokat jelentenek, az erre utaló helyzeteket pedig fel kell ismerni."

Szakmai hitvallása és talán legnagyobb szakmai élménye a humánmenedzsment tekintetében, annak kimeríthetetlen funkciógazdagsága; az a tény, hogy minden vállalati történésnek van HR összefüggése és minden vállalati történésre hatást lehet gyakorolni HR eszközön keresztül. Személyes elkötelezettséget érez a tudásmegosztás iránt, ezért jelenleg és a jövőben is vállal szakmai előadásokat, és ha lehetőséget talál rá, oktatási intézményben is szeretne majd hallgatók elé állni.

Szabadidejét többnyire feleségével és egyéves kisfiával tölti. Felesége szintén HR-es, ami nagy segítség, hiszen ismeri és megérti Balázs munkájának világát, támogatja mindenben. "Gyakran otthon is felmerülnek szakmai kérdések, amit sok esetben házon belüli brainstorming old meg."

A HR-vezető hosszú éveken keresztül versenyszerűen kajakozott, a sport ma is hozzá tartozik a mindennapjaihoz. "Biztos vagyok benne, hogy a sport a kitartás egyik legjobb iskolája, és napjainkban, amikor az eredményekért különösen meg kell küzdeni, a kitartás olyan képesség, amelyet hosszú távon aligha lehet mással pótolni" - zárja gondolatait Rátkai Balázs.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk