kapubanner for mobile

Regisztrált álláskeresőkből képeztek munkaügyi felügyelőket

Az Európai Unió és a kormányzat által finanszírozott Új pálya - új esély keretében munkaügyi felügyelőket képeztek a Székesfehérvári Regionális Képzőközpontban; a képzésen felsőfokú végzettségű, regisztrált álláskeresők vettek részt.

Az Országos Képzési Jegyzékben is szereplő képzésre száz pályázó közül választották ki azt a negyvenkét felsőfokú végzettségű álláskeresőt, akik a napokban letett záróvizsga után várhatóan május 1-jétől köztisztviselőként dolgoznak majd - mondta el Pollák József, a regionális képzőközpont szektorvezetője az MTI-nek. Munkahelyük az ellenőrzési feladatokat ellátó regionális irodákban lesz - tette hozzá Pollák József. Tájékoztatása szerint a képzés fejenként 458 ezer forintba került, amit a TÁMOP Új pálya - Új esély program biztosított. A hallgatók felsőfokú végzettségükre épülő, a hatósági feladatok igényeihez illeszkedő eljárási és jogi tudást adó képzésen vettek részt.

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) tavaly decemberben munkaviszonyt létesített velük, a képzés idején pedig minimálbért kaptak. Oktatásukat az országos munkaügyi főfelügyelőség által biztosított előadók, munkaügyi felügyelők, valamint a képzőközpont instruktorai végezték, a tematikát a főfelügyelőséggel együttműködve a pécsi regionális képzőközpont állította össze.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek