Rekordot döntött a női filmrendezők aránya 2020-ban
Az amerikai kutatás azt vizsgálja, milyen arányban foglalkoztatnak nőket az amerikai filmiparban.
Természetesen 2020 a koronavírus-világjárvány miatt egyetlen korábbihoz sem hasonlítható: a filmipart hónapokra állította le. A legnagyobb költségvetésű produkciók közül voltak nők rendezte filmek is - mások mellett Chloe Zhao Örökkévalók és Cate Shortland Fekete Özvegy című alkotása -, melyek csak jövőre kerülhetnek a mozikba. A két évtizede évente elkészített kutatást a központ igazgatója, Martha Lauzen vezette. A friss tanulmány foglalkozott a mozik bezárása miatt kialakult helyzettel is: először vették számba, hány nőt foglalkoztattak az otthon nézett filmek március-decemberi sikerlistáján (Watched at Home Top 20 Chart) szereplő produkciókban. A listát a Digital Entertainment Group állította össze.
A húszas listára került, otthon nézett filmek rendezői, forgatókönyvírói, producerei, vágói és operatőrei 19 százaléka volt nő, ami valamivel kevesebb, mint a legnagyobb bevételű filmekben mért 21 százalék. Az otthon nézett filmeknek kevesebb mint 10 százalékát rendezte nő, a legnagyobb bevételű mozikét 16. A női rendezők számára bíztató lehet a tendencia, ám sötétebb a kép, minél mélyebbre ásnak a kutatók. A száz legnagyobb bevételű film producereinek 28, executive producereinek 21 százaléka volt nő, ez tavaly óta két százalékpontos növekedést jelent mindkét kategóriában.
A vágók 18, a forgatókönyvírók 12, az operatőrök 3 százaléka volt nő, az utóbbiaké egy százalékponttal emelkedett, a forgatókönyvíróké azonban nyolc, a vágóké öt százalékponttal csökkent. A kutatók azt is megállapították, hogy azok a filmek, melyeknek legalább egy női rendezője volt, sokkal nagyobb valószínűséggel választottak női vágót, operatőrt és a színfalak mögött más kulcspozíciókban dolgozó női munkatársat. A nő rendezte filmek forgatókönyvíróinak 53 százaléka volt nő, míg a csak férfiak rendezte filmeknél ez az arány csak 8 százalék volt.
A nők rendezte filmek 39, a férfiak rendezte filmek 18 százalékban választottak női vágókat, a zeneszerzőknél 13 és 4 százalék volt az arány.
Noha az előrelépés jelentős volt, a legfontosabb filmek 67 százalékában a színfalak mögötti legfontosabb pozíciókban 0-4 nőt, míg ugyanezen filmek több mint 70 százalékában tíz, vagy ennél is több férfit alkalmaztak rendezőként, forgatókönyvíróként és más fontos munkakörben. Lauzen szerint "döbbenetes a kiegyensúlyozatlanság".
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Hol volt bővülés, hol létszámcsökkenés? Itt vannak a számok 1 éve
- Így nő a bíróságokon dolgozók illetménye 1 éve
- Nem ismerte el bűnösségét az a férfi, aki egy békéscsabai szállodában halálra késelt egy alkalmazottat 1 éve
- A karrierépítést nem lehet elég korán kezdeni 2 éve
- Hogyan kezeljünk egy fiatal beosztottat, aki rombolja a vezetői tekintélyünket? 2 éve
- Nőtt a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények száma, lépett a Magyar Posta 2 éve
- A holland kormány megtiltaná alkalmazottainak az MI-programok használatát 2 éve
- Az alfa generációs magyar gyerekek nem akarnak alkalmazottként dolgozni 2 éve
- A nem alkalmazottak arányának változása a foglalkoztatottak között 2 éve
- Fizetésemelésért tüntettek az RTL vágói 2 éve
- Itt a vége? - Befejeződhet a hollywoodi írók sztrájkja 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?