Rendszeres segélyben részesítik a közmunkások 40 százalékát
Változott a közmunkáról szóló rendelet - idézi Székely Juditot, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium foglalkoztatási és képzési szakállamtitkárát a Magyar Nemzet.
A közmunkákról szóló kormányrendeletben eddig nem volt szabályozva, hogy milyen körből és milyen arányban kell kikerülniük a közmunkásoknak, a mostani módosítás azonban pótolta e hiányosságot: ennek értelmében a közmunkaprogramban résztvevők 40 százalékának rendszeres szociális segélyezettnek kell lennie.
A szakállamtitkár elmondása szerint a közmunkát végzők főként a regisztrált álláskeresők közül kerülnek ki, s közülük is azokon igyekeznek segíteni, akik tartósan munkanélküliek, és ezért rendszeres szociális segélyt kapnak.
Magyar Nemzet / Magyar Rádió
A szakállamtitkár elmondása szerint a közmunkát végzők főként a regisztrált álláskeresők közül kerülnek ki, s közülük is azokon igyekeznek segíteni, akik tartósan munkanélküliek, és ezért rendszeres szociális segélyt kapnak.
Magyar Nemzet / Magyar Rádió
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?