Részegen, gázfegyverrel követelte a munkadíjat egy győri munkás
A vádlott ellen fegyveresen elkövetett önbíráskodás kísérlete miatt indult eljárás.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki ittas állapotban gázfegyverrel követelte a megbízójától a szerinte neki járó összeget - számolt be róla az Ügyészség. A közlemény szerint az 53 éves férfi 2023 májusában egy ismerőse lakásának felújítási munkáit végezte. Ennek során már a munkadíj egy részét is kifizette neki a sértett, viszont úgy egyeztek meg, hogy a maradék összeget a munka befejezését követően kapja meg. Azért, hogy a munkát biztosan befejezze még a vádlott szerszáma is a lakásban maradt.
Május végén a terhelt erősen ittas állapotban megjelent a sértett lakásánál, és a maradék munkadíjat és a szerszámait követelte. A sértett emlékeztette a megállapodásukra, hogy a munkát be kell fejezni és azután fognak elszámolni. A terhelt ettől ideges lett, földhöz vágta a kerékpárját és a kabátja alól elővett egy élés lőfegyverre hasonlító gáz- és riasztófegyvert és azzal követelte a pénzét a megrémült sértettől. Végül a vádlott a fegyvert visszatette a derékszíjára fűzött tokba.
Az ügyészség a vádlottat fegyveresen elkövetett önbíráskodás kísérletével vádolta meg, ami két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Közel 10 milliárdos botrány: letartóztatták egy gabonás cég vezérigazgatóját 2 hónapja
- Négymillió forinttal szívódott fel az önjelölt ács 2 hónapja
- A rendőrségről lopott a vagyonőr 2 hónapja
- Zsebbe fizetett a dolgozóinak a cégvezető, 750 milliós kárt okozott 4 hónapja
- Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre 5 hónapja
- Elítélték a bejárónőt, aki saját munkáltatóját lopta meg 6 hónapja
- Börtönre ítélték a nőt, aki késsel támadt kolléganőjére és a főnökét is fenyegette 7 hónapja
- Az őrzésért felelős portás sikkasztott, lebukott 8 hónapja
- El nem végzett munkákra hivatkozva vert át cégeket egy férfi 9 hónapja
- Majdnem kétmillióval károsított meg egy céget egy könyvelő 10 hónapja
- Eladta a rájuk bízott raklapokat két kamionsofőr, vesztegetés miatt kell felelniük 11 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?