kapubanner for mobile

Réthelyi Miklós a magyar szociálpolitikáról

Magyarország több lépésben próbálja megőrizni a szociális támogatások értékét annak érdekében, hogy akinek ténylegesen szüksége van rá, az megkaphassa. Azok számára viszont, akik kényszerből kerültek a segélyezettek körébe, a cél az, hogy legyen munkalehetőség - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.

images

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD)tagállamainak tárcavezetői a pénzügyi és gazdasági válságnak a szociális juttatásokra és általában a tagállamok szociálpolitikájára tett hatásaival foglalkoznak a kétnapos találkozón.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a tanácskozáson ismertette, milyen új feltételrendszerrel történik Magyarországon a segélyek átszervezése. Kiemelte, hogy lényeges változásokat hozott az iskolai segélyezésnek a gyerekek iskolába járásához kötése: jelenleg sokkal kevesebb a hiányzó az iskolákban, mint korábban. "Kialakult a rend, s azok a gyerekek, akik jelen vannak az iskolában, remélhetőleg tanulnak is, és ők később a tudásukkal tudnak enyhíteni az esetleges elhelyezkedési gondjaikon" - hangsúlyozta a miniszter.

A miniszter a családtámogatás külön útra tereléséről, azaz a szociális segélyektől való elválasztásáról is beszélt felszólalásában. Ennek célja, hogy a különböző helyekről kapott segélyek összege ne haladjon meg egy olyan szintet, hogy emiatt ne lenne érdemes munkába állni.

Az MTI kérdésére a miniszter elmondta: a felszólalásokból az derült ki, hogy Nagy-Britanniában történtek a magyar politikához hasonló lépesek a segélyek és a munkajövedelem megfelelő arányba hozására, annak érdekében, "hogy akik hátrányos helyzetben vannak, ne azt figyeljék, hogy mit nem tudnak csinálni, hanem azt, hogy mit tudnak csinálni".

- Olyan munkahelyeket kell teremteni, hogy a hátrányos helyzetben lévők munkával tudják megkeresni a fenntartásuknak egy jelentős részét - hívta fel a figyelmet Réthelyi.

A megbeszélés arra is rávilágított a miniszter szerint, hogy egyidejűleg nagyon sok szempontot kell figyelembe venni ahhoz, hogy olyan lépéssorozattal lehessen biztosítani a rászorulók segélyezését, amely nem megy a költségvetés kárára.

Réthelyi Miklós kifejtette: a nagy munkanélküliséggel küzdő országokban a munkalehetőségek biztosításával kell a még munkaképes korban lévő emberek számára ösztönözni az életstratégia-váltást azért, hogy a gyerekek azt lássák reggel, hogy a szüleik felkelnek és munkába mennek. A többgenerációs munkanélküliségben élő családok tagjainak kiemelésében már az oktatásnak is részt kell vennie - tette hozzá a miniszter.
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek