kapubanner for mobile

Rosszabb a turizmus helyzete, mint a járvány alatt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

15-20 százalékkal alacsonyabb a vendégforgalom, mint a járvány előtt volt.

Rosszabb a budapesti turizmus helyzete idén a háború miatt, mint a pandémia időszakában volt - mondta az ATV Híradójában Flesch Tamás, a szállodaszövetség tiszteletbeli elnöke. Amellett, hogy elmaradtak az orosz vendégek, a turisták a hború miatt nem szívesen jönnek a térség országaiba. Mint Flesch Tamás elmondta, Magyaroszágon az éttermek 20 százaléka nem nyitott ki a járvány után. A szállodaszövetség tiszteletbeli elnöke szerint a vendégforgalom 15-20 százalékkal alacsonyabb, mint a járvány előtti időszakban. "A háború, a háború okozta gazdasági helyzet és az infláció tartja vissza az embereket" - mondta. Egy budapesti hotel igazgatója szerint nem csak az orosz és ukrán vendégek tűntek el, rengeteg foglalást mondtak le más országokból is. 

A vendéglátóhelyek üzemeltetőinek a munkaerőhiánnyal és az inflációval is meg kell küzdeniük. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének szerint a vendéglátósok az indokoltnál óvatosabban emeltek áraikon, hogy ne veszítsék el vendégeiket.

 

ATV

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek