Sárközy a kormányfő új tanácsadója
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSárközy Tamás jogászprofesszor a miniszterelnök közigazgatással összefüggő feladatainak megoldását segíti majd.
Sárközy Tamás elfogadta a miniszterelnök felkérését, de nem munkaviszonyban lesz a miniszterelnök tanácsadója, hanem továbbra is egyetemi tanár marad közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.
Sárközy Tamás a Medgyessy-kabinet és az első Gyurcsány-kormány idején a közigazgatás korszerűsítéséért felelős kormánybiztosként dolgozott, a kormányszervek, a költségvetési szervek és az állami vagyon reformjára vonatkozó tervezetek elkészítésével foglalkozott. 2005 decemberében elkészített egy javaslatcsomagot a kormányzat modernizálásáról.
A jogászprofesszor korábban többször nyilatkozott arról, hogy az átfogó államreformhoz új alkotmányra van szükség, amely kormányzati kötelezettségként rögzítené a társadalmi, gazdasági érdekképviseletekkel való együttműködést. A FigyelőNetnek adott korábbi interjújában a minisztériumok és a MeH átstrukturálását és a vezető posztok megszüntetését hangsúlyozta.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek