kapubanner for mobile

Schmittől várnak segítséget a bírák a nyugdíjtörvény miatt

Levélben fordulnak Schmitt Pálhoz a bírói nyugdíjkorhatár megvágása miatt a bírák. Kérik, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a hétfőn elfogadott törvénymódosítást, ha pedig Schmitt - eddigi államfői ténykedéséhez híven - mégis szignálja a jogszabályt, az Alkotmánybíróságtól (Ab), illetve a nemzetközi igazságszolgáltatási szervezetektől kérnek jogsegélyt - írja a Népszava.

Az érintett bírók egy része példa nélküli tiltakozásba kezd az ügyészek és a bírák szolgálati jogviszonyát általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz kötő, hétfőn elfogadott törvénymódosítás miatt. Még e héten elküldik az államfőnek azt a 16 oldalas dokumentumot, melyben a jogszabály ellen felhozott jogi aggályaikat összegzik. E levél csak az összefoglalója annak a Legfelsőbb Bíróság (LB) egyes tagjai által előkészített alkotmánybírósági beadványnak, melyet a törvény kihirdetése esetén azonnal eljuttatnak az Ab-hoz.

A beadvány szerint a jogszabály rendelkezései sértik a bírák emberi méltóságát, magán- és családi életét, jó hírnevét, munkához és tulajdonhoz való jogát is. A jövőre nyugdíjba kényszerülő bírók közül ugyanis sokan kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek, elég csak egy esetleg felvett kölcsönre, vagy más hosszú távú kötelezettségre gondolni, amelynek a nyugdíjból már nem képesek eleget tenni. A bírák azt is felrótták, hogy olyan, jogszabályban szavatolt bevételtől fosztják meg őket, amelyet korábbi Ab-határozatok alapján alkotmányos védelem illet meg.

Népszava

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk