Soha ennyi céget nem számoltak fel
Soha annyi céget nem számoltak még föl egy hónap alatt, mint a múlt hónapban. A válság tehát gyűrűzik tovább - derül ki az Opten legfrissebb jelentéséből, melyet a Világgazdaság közöl.
Ismét rekordot döntött a felszámolások száma Magyarországon, miután szeptemberben 1914 céggel szemben indították meg az eljárást a cégbíróságok.
"A nagy szám természetesen részben annak tudható be, hogy a cégbíróságok feldolgozták az augusztusi szabadságolások alatt felhalmozódott ügyhátralékot, ám látni kell, hogy az idén szeptemberben indított eljárások száma 35 százalékkal magasabb, mint a tavaly szeptemberi, vagyis csupán a bíróságok munkarendjével nem lehet megmagyarázni a katasztrofális helyzetet" - mondja Csorbai Hajnalka, az Opten céginformációs szolgáltató stratégiai igazgatója.
Szerinte a jelenség mögött a kkv-szektor likviditási pozíciójának további romlása áll, amit alátámaszt az is, hogy a legutolsó negyedévben gyorsuló ütemben nőtt a felszámolásra jutó cégek száma. Az első három negyedévben összesen 13 404 cég jutott erre a sorsra, ez 21 százalékkal több, mint a megelőző év azonos időszakában volt. Félévkor még csak 15 százalékos volt a növekedés.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?