kapubanner for mobile

Sok munkanélküli fordul a lelki telefonos szolgálathoz

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének tagjai nagyon speciális feladatot látnak el, az alkalmazottak jószerivel anonimok, a szolgálat pedig nem államilag, hanem önkéntes alapon szervezett - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter a szövetség 21. szakmai konferenciáján.

A telefonos szolgálathoz az elmúlt évben negyedmillió hívás érkezett, s aki már telefonált, az továbbadja a számot az arra rászorulóknak. A szolgálatnál dolgozó önkéntesek "fantasztikus emberek" - fogalmazott Szűcs Erika.

Szabóné Kállai Klára, a szövetség országos elnöke azt mondta: az ország huszonhét telefonszolgálatának munkatársai a nap huszonnégy órájában fogadják az arra rászorulók hívásait, segítenek nekik, lelket öntenek beléjük, bátorítják őket.

Szűcs Erika hangsúlyozta: Miskolcról az elmúlt évben 44 ezer hívás érkezett a segélyszolgálathoz, több, mint az észak-alföldi régióból, az itt élő elesetteknek óriási segítséget nyújtanak a szövetség önkéntesei, "akik munkájuk után nem kapnak dicsőséget, ugyanakkor megérdemlik a figyelmet, az elismerést."

A segélyszolgálatot korosztálytól, társadalmi és szociális rétegtől függetlenül keresik; a beszélgetés során a hívó és a hívást fogadó is anonim marad. A leggyakrabban a munkahely elvesztése, a család megélhetési gondjai, valamint egészségügyi problémák miatt fordulnak hozzájuk, feladatuk a mentálhigiénés támogatás és a segítségnyújtás krízishelyzetben, de mindenekelőtt az öngyilkosságok megelőzése.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek