Sokan titkolják munkahelyi románcukat
A többség szerint egy munkahelyi párkapcsolatnak nem kellene problémát jelentenie, mégis viszonylag ritkán vállalják fel Magyarországon. Egy felmérés szerint a nemzetközi átlagnál toleránsabbak vagyunk ebben a kérdésben.
A Randstad Workmonitor 2012-es tavaszi kutatásában a magyar válaszadók 39 százaléka mondta azt, hogy a munkahelyén időről időre kialakulnak párkapcsolatok. Ez nemzetközi összehasonlításban viszonylag alacsonynak számít ---– átlagosan 57 százalék számolt be kollégák közötti szerelmi viszonyról a 32 országra kiterjedő felmérésben, de többek között Kínában és Indiában 70 százalékos volt a munkahelyi párkapcsolatok előfordulásának gyakorisága. Az alacsony magyar arány arra is utalhat, hogy hazánkban az érintettek még gyakran titkolják a viszonyukat.
- Életünk jelentős részét töltjük a munkahelyünkön, így nem meglepő, hogy az itt kötött ismeretségek időnként szerelemmé alakulnak - árnyalta az eredményeket Varga Balázs, a cég marketing és PR vezetője. Az USA-ban például egy 2006-os kutatás szerint a vállalatok mintegy 30 százalékánál szabályzatban is rögzítették a munkavállalók randevúira vonatkozó előírásokat. - Magyarországon ez még kevésbé jellemző, elsősorban a multinacionális és nagyobb vállalatok esetében bevett gyakorlat - mondta Varga Balázs.
A felmérésben részt vevő magyar munkavállalók háromnegyede mondta azt, hogy egy munkahelyi románcnak nem kellene problémát jelentenie. Ezzel összhangban több mint 70 százalékuk gondolta úgy, hogy nem csökkentené a teljesítményét, ha egy kollégájával lenne viszonya. A felmérés szerint ugyan a megkérdezettek 40 százaléka áthelyezné a pár egyik tagját egy másik osztályra, azt viszont 88 százalék ellenezné, hogy valamelyik érintett kilépjen. - Ez arra utalhat, hogy maga a párkapcsolat ténye nem zavarja a kollégákat, inkább a kivételezést szeretnék elkerülni - magyarázta Varga Balázs. A magyarok egyébként nemzetközi szinten is toleránsnak számítanak: a lengyeleknél például 27 százalék szerint kellene távoznia a cégtől a pár egyik tagjának.
Magyarországon a megkérdezettek 68 százaléka mondta azt, hogy közeli barátai is vannak a munkatársai között, 62 százalék pedig rendszeresen találkozik a kollégáival a munkaidőn kívül. A nemzetközi adatokhoz képest viszonylag kevesen, mindössze a válaszadók 23 százaléka gondolta úgy, hogy a közösségi média révén több kapcsolata van a munkatársaival - valószínűleg inkább személyes találkozókon vagy telefonon ápoljuk a kollegiális viszonyokat.

A Randstad Workmonitor egy 32 országra kiterjedő felmérés, amely elsősorban a munkavállalói attitűdöket vizsgálja. A 2012. április 20. és május 7. között felvett kérdéssor többek között azt vizsgálta, hogyan vélekednek a munkavállalók a munkahelyen kialakuló barátságokról és párkapcsolatokról. A felmérés során Magyarországon összesen 4050, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó, 18-65 éves munkavállaló válaszolt a kérdésekre.
Nincs bajunk a szerelmesekkel
A felmérésben részt vevő magyar munkavállalók háromnegyede mondta azt, hogy egy munkahelyi románcnak nem kellene problémát jelentenie. Ezzel összhangban több mint 70 százalékuk gondolta úgy, hogy nem csökkentené a teljesítményét, ha egy kollégájával lenne viszonya. A felmérés szerint ugyan a megkérdezettek 40 százaléka áthelyezné a pár egyik tagját egy másik osztályra, azt viszont 88 százalék ellenezné, hogy valamelyik érintett kilépjen. - Ez arra utalhat, hogy maga a párkapcsolat ténye nem zavarja a kollégákat, inkább a kivételezést szeretnék elkerülni - magyarázta Varga Balázs. A magyarok egyébként nemzetközi szinten is toleránsnak számítanak: a lengyeleknél például 27 százalék szerint kellene távoznia a cégtől a pár egyik tagjának.
Nem csak szerelmek, igaz barátságok is születnek a munkahelyeken
Magyarországon a megkérdezettek 68 százaléka mondta azt, hogy közeli barátai is vannak a munkatársai között, 62 százalék pedig rendszeresen találkozik a kollégáival a munkaidőn kívül. A nemzetközi adatokhoz képest viszonylag kevesen, mindössze a válaszadók 23 százaléka gondolta úgy, hogy a közösségi média révén több kapcsolata van a munkatársaival - valószínűleg inkább személyes találkozókon vagy telefonon ápoljuk a kollegiális viszonyokat.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?