Sokan várnak a nyugdíjkötvényekre
Az Azénpénzem.hu szerint sokan az őszre beharangozott nyugdíjkötvényre várnak, emiatt kevesebbet takarékoskodnak, kevesebbet fizetnek be az önkéntes nyugdíjpénztárakba.
Szakértők szerint a magyar állami nyugdíjrendszer 2060-ig képes megfelelő nyugdíjat biztosítani. A kormány új gazdaságvédelmi akciótervének bejelentésekor a pénzügyminiszter megerősítette: a nyugdíjkötvény őszre várható.
Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) szerint - az idei első félévben az állami támogatásnak tekinthető adóvisszatérítéssel ösztönzött egyéni és munkáltatói nyugdíjbefizetések csökkentek az egy évvel korábbihoz képest. A pénztártagok az idei év első hat hónapjában 28 milliárd forintot tettek félre, ami a múlt évi tagdíjbefizetéseknél 3,2 százalékkal kevesebb. Közben az egészségpénztárakba 15,5 százalékkal többet, összesen 12 milliárd forintot fizettek be önállóan a tagok.
A nyugdíjpénztárakba - emelte ki az ÖPOSZ - a munkáltatóktól 2019 második negyedévében 33 százalékkal több tagdíj érkezett az előző negyedévhez képest. Nem mellékes azonban, hogy az első félévben éves összevetésben így is 24 százalék feletti a visszaesés, ami egyértelműen a cafeteria elsősorban a SZÉP-kártyát helyzetbe hozó átalakításának következménye.
azénpénzem.hu
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk
A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk
Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezret tett... Teljes cikk
- Biztosítás vagy rejtett adóteher? A „win-win” megoldás, ami a dolgozó mellett a munkaadónak is védőhálót jelent 1 hete
- Túl sokat adunk? A meglepő igazság az alkalmazotti élmény mögött 1 hete
- Rejtett csapdák a külföldi munkavállalóknál: sok cég már belefutott 1 hete
- Szabadságon vannak, csak nem szóltak róla – így verik át a cégeket a dolgozók 1 hete
- Így érzik magukat a munkavállalók: elkötelezettség, stressz és a vezetők szerepe 1 hete
- Ezért nem működik a munkahelyi mentális egészség – és a legtöbb cég észre sem veszi a hibát 2 hete
- Svájci indexálás: így maradtak el a magyar nyugdíjak a bérektől 2 hete
- Gyermekes munkavállalók juttatásai 2 hete
- Félnek a jövőtől? - A fiataloknak már nem a fizetés a legfontosabb a munkahelyen 3 hete
- Miért nem elég a sörhűtő 2026-ban? 3 hete
- Nyugdíj melletti munka 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?