Sokat pazarlunk ingázásra
Rugalmas munkavégzéssel a munkavállalók 70 percet megspórolhatnának, mivel nem kellene a munkahelyük és az otthonuk között ingázniuk, derült ki az Avaya legújabb felméréséből. Azok a vállalatok melyek élnek ezzel a lehetőséggel, nagyobb versenyelőnnyel rendelkeznek valamint a dolgozóik is elégedettebbek.
Az ingázás megszűnésével felszabadult időt a munkavállalók a családjukkal töltik (56 százalék), kikapcsolódásra használják fel (45 százalék) vagy olyan találkozókon vesznek részt és olyan feladatokat oldanak meg, melyeket általában munkaidőben végeznének el (42 százalék). Az alkalmazottak 21 százaléka a felszabadult időt munkára használja fel, 25 százalék pedig sportolásra szánja. Ez utóbbi arány a németeknél 32, míg a spanyoloknál 35 százalék. Az eredmények alapján kimutatták, hogy rugalmas munkavégzésnek köszönhetően jobb a munka és magánélet közötti egyensúly, erősebb a hagyományos családmodellben (csak szülők és gyerekek) élőknél a családtagok kapcsolata, sőt, még az egészségre gyakorolt hatása is pozitív, köszönhetően annak, hogy a mozgásra fordított idő is növekszik.
A rugalmas munkavégzés drasztikusan csökkentené a gépkocsik számát is az utakon, mivel a munkavállalók 60 százaléka a közlekedés ezen formáját választja munkába járásra. Ezáltal pedig csökkenne a széndioxid kibocsátás is.
"Az Egységes kommunikációs megoldásokkal a vállalatok könnyen biztosítani tudják alkalmazottaik számára a rugalmas munkavégzést. A kutatás bebizonyította, hogy ez nem csak a zöld kezdeményezéseket támogatja, de az alkalmazottak jobban képesek irányítani munkával töltött idejüket. Az ingázás megszűnésének tehát óriási pozitív hatása van az egyes dolgozókra és a környezetre is, ezen felül a rugalmas munkavégzés gazdasági következményei is érdekesek. A megnövekedett termelékenység és az, hogy a munkavállalók 25 százaléka az ingázás megszűnésével felszabadult időt is munkára fordítaná, óriási hatással lenne az európai gazdaságra. Ha mindezt kivetítjük a gazdaság szintjére, képzeljük el, a termelékenység kapcsán milyen turbó-töltetet jelentene a rugalmas munkavégzés az egész régióban" - mondta el Papp István, az Avaya country sales menedzsere.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hónapja
- Work-life balance 1 hónapja
- Itt a rangsor: ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén 2 hónapja
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 2 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 2 hónapja
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 2 hónapja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 3 hónapja
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 3 hónapja
- Vége lehet a klasszikus 8 órás munkanapnak Németországban – vajon jó ötlet? 3 hónapja
- Ki mennyit van az irodában? Már automatikusan jelölik a „gyanús” dolgozókat 3 hónapja
- Ennyien dolgoztak távmunkában Magyarországon 2025-ben 4 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?