Sólyom munkatársai is mennek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTávozik a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) legtöbb munkatársa, közülük többen a közigazgatás más területén helyezkednek el, míg vannak olyanok, akiket az elnökváltás időpontjában felmentenek. Kiss Norbert, az elnöki hivatal jövendő társadalmi és kommunikációs hivatalvezetője közölte.
Kumin Ferenc, a KEH főosztályvezetője megerősítette az InfoRádió azon értesülését, miszerint a pénteken hivatalba lépő Schmitt Pál köztársasági elnök a több mint ötven fős hivatal hat munkatársát tartaná meg.
Hozzátette: a hivatal több munkatársa a közigazgatás más területén helyezkedik el.
Más struktúra
Kiss Norbert, az elnöki hivatal jövendő társadalmi és kommunikációs hivatalvezetője azt mondta: a változtatásokra azért van szükség, mert az elnöki hivatal egy más struktúrában fog tevékenykedni.
Kiemelte: az újonnan megválasztott köztársasági elnök nagyra becsüli azt a munkát, amit az elmúlt öt évben Sólyom László és munkatársai végeztek az ország és a nemzet érdekében.
Mint mondta, a ciklusváltás követően azok a közvetlen munkatársak, akik Schmitt Pál munkáját fogják segíteni augusztus hatodikától a Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársai lesznek.
Ezek az emberek érhető okokból új emberek, és azok a munkatársak, akik eddig Sólyom László munkáját segítették a későbbiekben ugyanebből az okból kifolyólag nem tudnak munkát vállalni a hivatalban - jelentette ki.
A ház üzemeltetése terén dolgozók továbbra is az elnöki hivatal alkalmazottjai lesznek - tette hozzá.
Átadás-átvétel
Elmondta, hogy Tari Sándor hivatalvezetőn keresztül Vajna Márton, a KEH jövendő külügyi hivatalvezetője és ő maga intézte a hivatal átadás-átvételét.
Az MTI úgy tudja: augusztus ötödikén délután találkozik Sólyom László és Schmitt Pál egymással a Sándor-palotában. Ezzel a találkozóval zárul az elnöki hivatal átadás-átvétele, mely azóta zajlik, hogy az Országgyűlés június 29-én megválasztotta az új államfőt.
Schmitt Pált, a Fidesz-KDNP jelöltjét június 29-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés. A titkos szavazáson már az első fordulóban eldőlt, hogy ki kerüljön a legfőbb közjogi méltóság tisztségébe: a képviselők közül 263-an támogatták szavazatukkal a házelnököt.
Egyórás ünnepség
Schmitt Pál augusztus hatodikán lép hivatalába ünnepélyes keretek között; az egyórásra tervezett ünnepségen az új államfő is beszédet mond majd - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) hétfőn az MTI-t.
A Sándor-palota melletti Szent György téren lesz Schmitt Pál hivatalba lépése alkalmából rendezett ünnepség, melyre a KEH tájékoztatása szerint 200 főt hívtak meg.
Kiss Norbert, a megválasztott államfő kommunikációs hivatalvezetője még július közepén az MTI-nek azt mondta: az augusztus 6-i ceremóniára meghívást kapnak a kormány és a diplomáciai testület tagjai, családtagok, közéleti személyiségek.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?