Stagnáló munkanélküliség, növekvő foglalkoztatottság
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatIdén február-áprilisban 15 ezerrel többen kerestek állást, mint tavaly. Ugyanakkor 52 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel ezelőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A munkanélküliek 496 ezer fős létszáma 15 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 11,5 százalékos értéke 0,1 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőttit (a változás a mintavételi hibahatáron belüli) - áll a KSH közleményében.
Az idén február-áprilisban a 15-74 éves férfi népességből 270 ezren voltak munkanélküliek, lényegében ugyanannyian, mint 2011 azonos időszakában, s ezzel az értékkel munkanélküliségi rátájuk sem változott, 11,6 százalékos. A munkanélküli nők száma 226 ezer fő volt, ami 0,4 százalékponttal magasabb, 11,4 százalékos munkanélküliség rátát eredményezett.
A munkanélküliek 15,5 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 27,3 százalékos munkanélküliségi rátája 1,4 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.
A KSH tájékoztatása szerint a 25-54 évesek, azaz a legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,7 százalékos volt, egy év alatt lényegében nem változott.
A munkanélküliek 45,7 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,8 hónap volt.
A munkanélküliség kezelésére szolgáló eszközrendszer működtetésére és értékelésére kialakított adminisztratív nyilvántartásból származó adatok szerint 2012. április végén 554,5 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők összlétszáma, ez 9,4 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest - közölte a KSH.
A vizsgált időszakban a foglalkoztatottak 3 millió 811 ezer fős létszáma 1,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért értéket (a növekedés meghaladta a mintavételi hibahatárt). A 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 776 ezer fő volt, 48 ezer fővel több az egy évvel korábbinál. Az adott korcsoportba tartozó népességen belül 56,1 százalék volt a foglalkoztatottak aránya, ami 1,1 százalékpontos növekedés az előző év azonos időszakához képest.
A vizsgált időszakban a 15-64 éves férfi népességből 2 millió 27 ezren voltak foglalkoztatottak, 21 ezerrel többen, mint 2011 azonos időszakában. Ezzel a férfiakra jellemző foglalkoztatási ráta 1,3 százalékponttal, 61,4 százalékra nőtt. A 15-64 éves nők közül a vizsgált időszakban 1 millió 749 ezren tartoztak a foglalkoztatottak közé, 27 ezerrel többen, mint 2011. február-áprilisban. A nőket - 1,0 százalékponttal magasabb - 51,1 százalékos foglalkoztatási ráta jellemezte. A 15-24 éves foglalkoztatottak száma lényegében megegyezett az egy évvel korábbival. A korcsoport foglalkoztatási rátája 17, 5 százalék volt. A legjobb munkavállalási korú 25-54 éves, illetve az idősebb 55-64 éves foglalkoztatottak száma nőtt, ami előbbiek esetében 1,5, utóbbiak esetében pedig 0,4 százalékpontos foglalkoztatási rátajavulást eredményezett.

52 ezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel ezelőtt

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?