Stagnált a foglalkoztatottság az eurózónában
Stagnált a foglalkoztatottság az eurózónában a harmadik negyedévben, az előző három hónapban tapasztalt enyhe növekedés után.
A harmadik negyedévben összesen 144,5 millió főt foglalkoztattak az eurózónában, 0,2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - derül ki az Eurostat által szerdán nyilvánosságra hozott adatokból.
Negyedéves összehasonlításban a foglalkoztatottság ágazatonként az építőiparban 1,1 százalékkal, a feldolgozóiparban 0,3 százalékkal, a mezőgazdaságban 0,2 százalékkal csökkent, miközben a pénzügyi szolgáltatások és üzleti tevékenységek szektorában 0,3 százalékkal, a közigazgatás, egészségügy és oktatásügy szektorokban pedig 0,2 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság.
Negyedéves összehasonlításban a foglalkoztatottság ágazatonként az építőiparban 1,1 százalékkal, a feldolgozóiparban 0,3 százalékkal, a mezőgazdaságban 0,2 százalékkal csökkent, miközben a pénzügyi szolgáltatások és üzleti tevékenységek szektorában 0,3 százalékkal, a közigazgatás, egészségügy és oktatásügy szektorokban pedig 0,2 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?