Súlyos nővérhiánnyal küzd a horvát egészségügyi rendszer
A horvát egészségügyi dolgozók szakszervezete súlyos nővér- és technikushiányra figyelmeztetett, és arra kérte a kormányt, hogy nyilvánítsa hiányszakmává az említett két foglalkozást - közölte a helyi sajtó.
A szakmai szervezet nevében azt kérte a kormánytól, hogy növelje meg az egészségügyi szakképzésbe felvehető tanulók létszámát, biztosítson ösztöndíjakat, valamint jobb munka- és lakhatási körülményeket a szakápolók számára.
Mint mondta, a szakszervezet iskoláztatja a nővéreket, akik ezt követően "elegánsan" Németországba távoznak. "Ez komolytalan és felelőtlen, úgy vélem, ez az utolsó segélykiáltás részünkről" - fogalmazott, majd hozzátette: amennyiben a kormány továbbra sem tesz semmit annak érdekében, hogy megállítsa ezt a tendenciát, a szakszervezetek teszik meg a szükséges lépéseket és akciókat szerveznek.
Kiemelte, hogy az elmúlt néhány évben 1180 nővér távozott külföldre és további kettőezer nyújtotta be kérelmét külföldi munkavállalásra.
Utalt arra, hogy a 2016-os adatok szerint Horvátországban százezer lakosra 680 ápoló jutott, míg az európai átlag 1180 ápoló százezer lakosra vetítve.
Horvátországban az egészségügyi szakdolgozók átlag fizetése 3500 és 4500 kuna között van (150-190 ezer forint), a kórházakban a bérek elérheti a 8000 kunát (340 ezer forint) is ügyeletekkel együtt. Nyugat-Európában ezzel szemben 2500 eurót (valamivel több mint 790 ezer forint) is megkeresnek az ápolók - tette hozzá.
Úgy értékelte, hogy az egészségügyi szakápolók elérték teljesítőképességük határát és a jobb munkakörülmények miatta inkább külföldön vállalnak munkát. "Ez azonban úgy látszik, megfelel a kormánynak, hogy olcsó munkaerőt hozhasson be a helyükre" - hangoztatta Prasnjak. Mindazonáltal kifejtette, hogy ez ellen azonban tiltakozik a szakszervezet, míg azok száma, akik ebben a szakmában keresnek munkát nulla vagy legalább száz nem lesz.
A horvát egészségügyi ellátórendszer alulfinanszírozott és drasztikusan túlterhelt, a nővérek mellett egyre több orvos is elhagyja az országot.
MTI
- 2026.04.24Pannon HR Konferencia Székesfehérvár Tavaszi Pannon HR Konferenciánkon Székesfehérváron, ahol ismét neves előadókkal, érdekes és aktuális témákkal készülünk. Amikor a döntéseknek súlya van – felelősségvállalás kultúrája a vezetésben és HR-ben
Részletek
Jegyek
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi... Teljes cikk
A friss diplomások számára egyre fontosabb a munka és a magánélet egyensúlya és a mesterséges intelligencia miatt is aggódnak. Teljes cikk
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
- Megszakad a szakszervezeti majális 135 éves hagyománya 1 hete
- Kulcsszerepe lesz a vállalatoknak az egészségfinanszírozásban 2 hete
- Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet 2 hete
- Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen 2 hete
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 2 hete
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 2 hete
- Bölcsességfog eltávolítás: hiedelmek és valóság 2 hete
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 3 hete
- Mosodai dolgozó 4 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 1 hónapja
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?