kapubanner for mobile

Szabotálni fogják a munkát a Tescó-dolgozók decemberben

Kiverte a biztosítékot a Tesco dolgozóinál a karácsonyi munkabeosztás, ezért tömegesen jelentenének beteget tiltakozásul decemberben. Sokan fel is mondanak a cégnek - számol be a Magyar Idők.

A dolgozók elvándorlása miatt óriási leterheltségre számítanak a lap tescós forrásai az év végén, ráadásul múlt héten kihirdetették a karácsonyi munkaidő-beosztást: december 24-én 12 órakor ugyan bezárnak az áruházak, ám a cég utasítása szerint az utolsó vásárló távozása után az egységek dolgozóinak szenteste napján akcióváltás miatt további három órán át kellene dolgozniuk. Emiatt az árufeltöltéssel, polcpakolással megbízott, havonta átlagosan nettó 70-80 ezer forintot kézhez kapó, túlnyomórészt női dolgozók vidéken 17-18 óra előtt nem kezdhetnek bele az ünnepi készülődésbe, miközben a beosztásuk szerint karácsony második napján este fél tizenegyre vissza kell térniük az áruházakba éjszakai munkavégzésre a másnap hajnali nyitás miatt - részletezi a Magyar Idők.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete a lappal azt közölte, a dolgozók tiltakozásul szabotálni fogják a munkát a legforgalmasabb decemberi napokon.

Magyar Idők
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk