Szakképzés a Kárpát-medencében: erre fókuszál a kormány
Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint stratégia fontosságúak a szakképző intézmények és fejlesztésüket össze kell hangolni Magyarországon és a külhoni régiókban.
A 180 külhoni magyar szakképző intézet és pedagógus szervezetek részvételével tartott rendezvényen az államtitkár emlékeztetett: 2012 óta tartanak tematikus éveket, s az óvodások, a kisiskolások és a felsősök éve után jövőre a szakképzés évét szervezik meg. Rámutatott: a környező országokban mindenhol kiemelt témája az oktatáspolitikának a szakképzés. Célként jelölte meg, hogy a társadalom és a politika figyelmét ráirányítsák erre a szakterületre.
Együttműködő félként említette a nemzetgazdasági, a külgazdasági és a földművelésügyi tárcákat, háttérintézményeiket, a pedagógus szervezeteket, a Máért tagszervezeteit. További lehetséges partnerként jelölte meg a piaci szereplőket, a Magyar Nemzeti Bankot, a Magyar Fejlesztési Bankot, illetve a különböző pénzintézeteket, kamarákat.
Kitért arra is, hogy Erdélyben a magyar nyelvű turizmus és vendéglátás, autószerelés-gépészet és közgazdasági képzésekben vesznek részt a legtöbben. Felvidéken a turizmus mellett az elektrotechnikai, a kereskedelem, és gépészet a legnépszerűbb képzési formák. Kárpát-medencében a legjellemzőbb szakok a műszaki, az építőipari, a fafeldolgozás, a kereskedelem-gazdaság, a mezőgazdaság-vidékfejlesztés, az idegenforgalom és vendéglátóipar, a szépségipari szolgáltatások és az egészségügy területéről kerülnek ki.
Az államtitkár szerint a gazdaság fejlesztése a legfontosabb feladat a következő uniós ciklusban, s a források 60 százalékát erre fogják fordítani. Meg kell teremteni a szakképző intézmények, piaci szereplők között a kapcsolatfelvételt - hangsúlyozta, és kitért arra, hogy a program keretében a következő egy évben számos konferenciát, továbbképzést szerveznek, tananyagfejlesztést valósítanak meg.
Nagyon fontos az is, hogy az intézményi átmenetet is segítsék - mondta, és kiemelte a vállalkozói készségek fejlesztését, a pályaorientációs tanácsadást, a szülők gondolkozásában a szakképzés erősítését. Szólt az eszköztámogatásról, a tanműhelyek bővítéséről, és arról, hogy nagyobb összegeket kívánnak ösztöndíjakra fordítani. Ehhez be kell vonni a bankokat és a vállalkozásokat egyaránt - jelezte az államtitkár.
Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet november 20-i ülésén jelentette be, hogy 2015 a szakképzés éve lesz a Kárpát-medencében. A kormányfő jelezte, hogy jelenleg mintegy 28-30 ezer diák vesz részt szakképzésben a Kárpát-medence magyar nyelvű oktatási intézményeiben, az ő számukat szeretnék jelentősen növelni. A programra 500 millió forint áll rendelkezésre.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?