kapubanner for mobile

Szakszervezetek: rendszeresen teszteljék a közigazgatásban dolgozókat is!

A közigazgatási dolgozók egészsége érdekében szólaltak fel szakszervezeti konföderációk.

A közigazgatási dolgozók is fokozott fertőzésveszélynek vannak kitéve a koronavírus-járvány második hullámában - hívta fel a figyelmet közös nyilatkozatában öt magyarországi szakszervezeti konföderáció vezetője; egyúttal a közigazgatásban dolgozó munkavállalókat védő sürgős intézkedések bevezetésére kérték a kormányt.

Az MTI-hez kedden eljutatott dokumentumot Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke; Mészáros Linda, a Liga elnöke; Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke, Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke és Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke írta alá. A nyilatkozatban kiemelték: a különböző állami intézmények - különösen a kormányhivatalok - dolgozói rendszeresen találkoznak fertőzött ügyfelekkel, személyesen kell megjelenniük a fertőzésveszélynek fokozottan kitett helyszíneken. Esetükben ezért a munkavédelmi szabályok szigorú betartására, betartatására és ellenőrzésére is fokozott figyelmet kell fordítani - írták.

Megjegyezték: ha egy kormánytisztviselő megfertőződik, az nemcsak egy munkavállaló kiesését jelenti, "hanem az általa ellátott állami feladat, a minden állampolgár számára fontos közfeladat ellátása is veszélybe kerül". Kitértek arra is, hogy egy november 19-i kormányrendelet alapján a fővárosi és megyei kormányhivatalok feladatává tették - az addigi alapfeladatok mellett - az egészségügyben, a nevelési és oktatási, valamint a szociális intézményekben dolgozók teszteltetésének megszervezését, az ehhez szükséges gépjárművek, gépjárművezetők és adminisztrátorok biztosítását is.

Azt írták: a közszolgálatban szerveződő szakszervezetekhez egyre több bejelentés érkezik a közigazgatás különbözőbb intézményeiben dolgozó munkavállalóktól, "segítséget kérve a kialakult veszélyhelyzet káros hatásainak mérsékléséhez". Ezek nyomán a szakszervezeti vezetők a kormánytól azt kérik, hogy a veszélyhelyzet alatt a közigazgatásban dolgozók rendszeres kormányzati teszteltetése történjen meg, továbbá a közigazgatás tipikus területeire készüljön egységes járványügyi szabályzat.

Az érdeképviseletek azt is kérik, hogy a közszolgálati feladatok ellátása során megfertőződött dolgozók részesüljenek 100 százalékos táppénzben. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a veszélyhelyzetben is működtetni kell a közigazgatási intézményeket. Ennek érdekében az elavult informatikai rendszerek sürgős - a home office szélesebb körben történő alkalmazását segítő - fejlesztésére van szükség - írta közös nyilatkozatában az öt szakszervezeti vezető.

MTI
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek