kapubanner for mobile

Szalay Ferenc lett az év polgármestere

A polgárok internetes szavazatai alapján az idén az év polgármestere díjat Szalay Ferenc (Szolnok) kapta, az év alpolgármestere Pajna Zoltán (Debrecen), az év jegyzője pedig Tárnoki Richárd (Balatonfüred) lett.

A politikusok, valamint a hivatali dolgozó tegnap Szombathelyen, a városi polgármesterek tizenötödik találkozóján vették át az elismerést.

Szalay Ferenc a Világgazdaságnak azzal indokolta sikerét, hogy Szolnok gondoskodó város, ahol igyekszenek segíteni az embereknek. Így például a gyerekek mindennap meleg ételhez jutnak, a kismamák ingyen utaznak a helyi tömegközlekedési eszközökön, a 65 éven felüli kisnyugdíjasok, illetve minden 75 évnél idősebb havi ezer forintot kap, s a 13 éven aluli lányok méhnyakrák elleni oltását - amely 90 ezer forint - is kifizetik.

S azzal is erősítik a szolnoki identitás érzését, hogy kiemelten támogatják a kulturális intézményeket - elsősorban a színházat, a művelődési házat. Emellett pedig mindent megtesznek annak érdekében is, hogy növeljék az iskolák minőségi színvonalát.

Mindezeket annak ellenére vállalta az önkormányzat, hogy Szolnok is szenved a válságtól. Míg 2008 végén csupán négyszázalékos volt a munkanélküliség, mostanra több mint a kétszeresére nőtt, s több munkáltató jelezte: elképzelhető, hogy a jövőben leépítésekre kényszerül. A cégek megsegítése érdekében úgy döntött az önkormányzat, hogy közösen elindulnak a munkahelymegtartó pályázatokon, továbbá az évi 2,5 millió forint alatti árbevételű vállalkozások 30 százalékos kedvezményt kapnak a helyi iparűzési adóból.

Vannak biztató jelek is: a svájci Stadler 2010-ig 400 munkahelyet teremt, s a beszállítói kapacitás révén további kétezer állás létesül. A spanyol Segura - szintén a jövő év végéig - kétszáz embernek ad munkát, ezren pedig a beszállítóinál helyezkedhetnek el.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek