kapubanner for mobile

Széchenyi Pihenőkártya: nehéz az átállás

A munkáltatók mintegy felénél gondot okozhat az átállás az üdülési csekkről a Széchenyi Pihenőkártyára (SZÉP) - derül ki egy felmérésből. Megfelelő szakmai támogatással ugyanakkor az átállás jelentősen egyszerűsíthető.

images

Mint ismeretes, az üdülési csekk kedvezményes adózása idén október elsejével megszűnt, azt jövőre már nem bocsátják ki. Így a legtöbb munkáltató már idén beépíti a béren kívüli juttatásai közé a júliusban először az OTP által bevezetett SZÉP kártyát.

- Vannak módszerek, amelyekkel az átállás megkönnyíthető, ráadásul a SZÉP kártya pénzügyileg is előnyösebb ma már a munkáltatók számára, mint a korábbi papír alapú rendszer - mondja Fata László, a felmérést végző Cafeteria Trend szakértője.

A változást mutatja az is, hogy a szeptemberben végzett lekérdezés során a munkáltatók fele úgy nyilatkozott, nem kíván már papírutalványokat adni üdülési támogatásként az idén.

- Az OTP SZÉP kártya azért is előnyös a munkáltatóknak, mert nincs számukra semmilyen költsége a kibocsátó felé, sőt, jellegénél fogva minimális az adminisztrációs munka. Ráadásul, mint többfunkciós kártya, a jövőben korlátlanul bővíthető az OTP SZÉP kártyával igénybe vehető szolgáltatások köre - mondta el Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója.

A vezetője közölte: az eddig leszerződött munkáltatók dolgozóik körülbelül felének töltöttek már üdülési keretet a kártyájára. Az így elérhetővé vált támogatást a munkavállalók ma már mintegy ezerötszáz elfogadóhelyen használhatják fel országszerte az OTP SZÉP kártyapartneri hálózatában.

Annak érdekében, hogy minél több elfogadóhelyi partner csatlakozhasson a hálózathoz, már négy különböző módon is lehetséges a plasztikkártyával fizetni. A korábban is elérhető fizetési módok (POS terminálon, webshopon, vagy az OTP SZÉP kártya weboldalán keresztül történő fizetés) mellett az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. a napokban bevezetett egy új elfogadási lehetőséget, a telefonos autorizációt, így telepített terminál vagy internet-kapcsolat nélkül is lehet a kártyát használni. Ez főleg a falusi turizmus kisebb szálláshelyei számára nyújthat segítséget.

Az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. számára nem újdonság az elektronikus kártya alkalmazása: a Cafeteria kártya forgalmazása terén három éves tapasztalattal rendelkezik, és piacvezetőnek mondható az elektronikus utalványokon alapuló béren kívüli juttatások piacán.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek