kapubanner for mobile

Szerényebb lesz az idei karácsonyi buli

A legtöbb vállalat idén is megtartja év végi céges összejövetelét, de sokkal kevesebbet költ erre - derül ki a Napi Gazdaság összeállításából.

Jellemzően a költségcsökkentés oldaláról közelítik meg az idei karácsonyi rendezvények szervezését a cégek. A rendezvényszervezők tapasztalata azt mutatja, hogy azok a vállalatok sem halasztják el év végi rendezvényeiket, amelyek év közben visszafogták kiadásaikat, új elem azonban, hogy gyakran partnertalálkozóval kötik össze azokat.

A Napi Gazdaságnak nyilatkozó rendezvényszervezők szerint a karácsonyi időszakban tartott rendezvények száma már megközelíteti a tavalyit. Az egy rendezvényre eső ráfordítás viszont jelentősen, legalább 30 százalékkal visszaesett.

Ami most jellemző, hogy azok a társaságok, amelyek korábban a vacsora mellé élőzenét is rendeltek, az idén megelégszenek rövidebb vetélkedőkkel, a drágább helyszínek helyett pedig inkább olcsóbb megoldásokat választanak, zenekart pedig egyre kevésbé igényelnek.

Többen a tavalyi színvonalat szeretnék biztosítani, de az akkorinál olcsóbb áron. Azok a szervezők, akik nem csökkentenek árat, több esetben extra ajándékokat ajánlanak fel, az egész pulykától az ingyenes asztaldekorációig.

A céges karácsonyi rendezvények minimális költsége 6 ezer forinttól indul, 20 ezer forintért pedig már elegáns fogadásra is nyílik lehetőség - derül ki a Napi Gazdaság cikkéből.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek