Szivárognak a részletek: így kapható állami bérköltség-támogatás
Ha egy cég munkaterhelésének 15-50 százalékát elveszíti, 70 százalékos bérköltség-támogatáshoz juthat. A kérvényeket a területi járási hivatalok bírálják majd el - derült ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szavaiból.
Az Orbán Viktor miniszterelnök által hétfőn bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv legfontosabb eleme a meglévő munkahelyek védelme a koronavírus-járvány idején - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az M1 aktuális csatornán hétfő este.
A munkahelyvédelmi rész egyik eleme szerint ha egy adott cég a "munkaterhelésének" 15-50 százalékát elveszíti, akkor ebben az időben 70 százalékkal támogatja az állam a bérköltségeket. Az erről szóló kérvényt a területi járási hivatalokhoz kell benyújtani, ott bírálják el.
Emellett egy sor adminisztratív jellegű könnyítést is tartalmaz a csomag - sorolta a miniszter.
A kormányfő által bejelentett akcióterv három szakasza összesen a nemzeti össztermék, a GDP 18-20 százalékát csoportosítja át, ideértve a jegybank által megindított programokat is. Erről a miniszter azt mondta: ez egy 9200 milliárd forintos csomag. Úgy látják, ezek a források elegendőek ahhoz, hogy a válság hatásait csökkenthessék.

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon