kapubanner for mobile

Szociális dömpinghez vezet a rosszul kivitelezett kiküldetés

Az Európai Bizottság csütörtökön felszólította az EU-tagállamok kormányait, hogy sürgősen lépjenek fel a munkaadójuk által ideiglenesen más tagállamba helyezett, azaz kiküldött munkavállalók helyzetének javításáért, mégpedig a nemzeti közigazgatási szervek közötti jobb együttműködés révén.

Az EU végrehajtó testülete egyebek között európai bírósági esetek nyomán tartotta szükségesnek az 1999-ben született szabályozás hatékonyabb végrehajtásának ösztönzését: az esetek azt mutatják, hogy a kiküldött dolgozók nem mindig jutnak hozzá ugyanolyan jogokhoz, mint a helyi illetőségű alkalmazottak. Egy épp csütörtökön hozott ítéletében az Európai Bíróság úgy vélte, hogy "ellentétes lehet a munkavállalók kiküldetéséről szóló közösségi irányelvvel, ha közbeszerzési szerződések odaítélését a szolgáltatás teljesítésének helyén alkalmazandó kollektív szerződésben előírt munkabér megfizetésétől teszik függővé".

Brüsszeli sajtóforrások szerint az ilyen hiányosságok akár szociális dömpinghez - olcsóbban foglalkoztatható külföldi dolgozók viszonylag nagyszámú megjelenéséhez - is vezethetnek. Most ismertetett hivatalos ajánlásában - amelyet a tagországok is megvitatnak majd - az Európai Bizottság a súlyosabb problémák megelőzése érdekében különös hangsúlyt helyez a jobb információcsere, az információkhoz való hozzáférés javítása, valamint a bevált, jó gyakorlatok cseréjének fontosságára.

Az unióban becslések szerint mintegy egymillió kiküldött munkavállaló dolgozik, ők - Vladimír Spidla foglalkoztatási biztos szerint - "fontos szerepet játszanak az európai munkapiacokon tapasztalható munkaerőhiány pótlásában". A bizottság szerint számos EU-tagállam pusztán saját nemzeti intézkedései és eszközei segítségével ellenőrzi a szolgáltatásnyújtókat, de ez - tekintettel a létező uniós szabályozásra - nem elég. Spidláék a közigazgatási együttműködés hiányát, az információkhoz való nem megfelelő hozzáférést és a határokon átnyúló jogérvényesítéssel kapcsolatos nehézségeket emelték ki a legfontosabb megoldandó problémaként.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek