Szombaton is dolgozni fog a magyarok többsége
Holnap nyitva tartanak az állami intézmények, a bankok, sőt hétköznapi menetrenddel közlekednek a buszok és a vonatok is. Ugyanis augusztus 29-én dolgozzuk le a múlt heti szabadnapot. Idén még egyszer fogunk eltérni a naptár szerinti munkarendtől, 2010-ben viszont már egy hosszú hétvégénk sem lesz, írja a Népszava.
Szombaton is dolgozni fog a magyarok többsége. Pénteki munkarend szerint várják az ügyfeleket például a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél, valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalban, illetve a bankokban is, többek között az OTP-ben, a K&H-ban, a CIB Banknál, illetve az Ersténél. Nem pihennek a masiniszták és a buszsofőrök sem, hiszen a vonatok és a buszok pénteki menetrend szerint viszik az utasokat, áll a lapban.
Idén már csak egyszer térünk el a naptár szerinti munkarendtől: december 19-én, szombaton pótoljuk be azt, hogy december 24-én munka helyett a családdal töltjük az időt. 2010-ben viszont egy hosszú hétvége sem lesz munkanap áthelyezés miatt.
A pihenőnapokat egyébként a munkaügyi miniszter rendelete szabályozza, ami kiterjed minden munkáltatóra, közigazgatási szervre és az ott foglalkoztatott munkavállalókra, közalkalmazottakra, közszolgálati jogviszonyban állókra. Nem érinti azonban a megszakítás nélkül üzemelő és munkaszüneti napokon is működő cégeket és alkalmazottaikat. A lakossági ellátást és szolgáltatást végző, valamint az általánostól eltérő munkaidő-beosztásban foglalkoztatottak munkarendje is eltérhet a rendelettől.
Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?