kapubanner for mobile

Sztrájk a Total franciaországi olajfinomítóiban

Sztrájkkal fejezték ki szolidaritásukat szerdán a Total francia olajipari vállalat franciaországi dolgozói azokkal a kollegáikkal, akik előző nap elfoglalták az egyik bezárásra ítélt olajfinomító székházát az észak-franciaországi Dunkerque közelében.

A Total egyik szóvivője elismerte, hogy valamennyi franciaországi olajfinomítót érinti a munkabeszüntetés, amelyben a dolgozók 70-80 százaléka vesz részt. Tájékoztatása szerint azonban a vállalat minden előzetes intézkedést megtett, hogy az ügyfelek ellátására ne legyen jelentős hatással a sztrájk. A szakszervezet szerint a tiltakozók aránya meghaladja a 95 százalékot, amely az olajfinomítók mellett érinti a tárolóhelyeket is, ahol teljesen szünetel az olajipari termékek be-, illetve elszállítása.

A dunkerque-i olajfinomítóban 370-en dolgoznak, és több mint négyszáz alvállalkozót is foglalkoztat a telep. A tervezett bezárás elsősorban azért váltott ki vitát Franciaországban, mert a Total az egyik legsikeresebb francia vállalatként 7,8 milliárd euró adózás utáni nyereséggel zárta a tavalyi évet. A bizonytalan helyzet miatt a Dunkerque-ben több mint egy hónapja sztrájkoló alkalmazottak közül mintegy 150-en kedden megszállták az igazgatósági irodákat. A szakszervezeti vezetők addig kívánják az olajfinomító irányítási épületeit szimbolikusan megszállva tartani, amíg nem kapnak egyértelmű választ arra, hogy mi vár az üzemre. A párizsi központ ugyanis csak március végére ígért végső döntést a dunkerque-i telepről, ahol már szeptember óta szüneteltetik a termelést. A sztrájkolók szeretnék elérni az olajfinomító újraindítását és arra kérik a kormányt, hogy kezdeményezzen kerekasztal-tárgyalásokat az ország energiafüggőségének kérdéséről és az olajfinomítók jövőjéről.

A Total többi dolgozója a dunkerque-i tiltakozók iránti szolidaritás kifejezésére 48 órára csütörtök estig hirdetett sztrájkot.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek