kapubanner for mobile

Sztrájkot válthat ki a közszféra-leépítés

Komoly gondot okozhat az oktatásban, az egészségügyben és a szociális ellátásban, ha a kormány a dolgozók 5-10 százalékát elküldi a közszférából. Az érdekvédők egyeztetést sürgetnek és nem zárják ki a demonstráció, illetve a sztrájk lehetőségét sem - írja a Népszava.

Ha a közszféra leépítéséről kiszivárgott hírek igazak, a dolgozók sok ágazatban kevesen lesznek ahhoz, hogy ellássák törvényben előírt feladatukat - véli a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma.

Varga László elnök szerint több tízezres létszámelbocsátás a terv, legalábbis ez derül ki az általuk megismert költségvetési köriratból.

A költségcsökkentés miatt intézmények zárhatnak be, mert működésképtelenek lesznek. Akik megússzák az elbocsátást, munkahelyük elvesztése miatt maradhatnak állás nélkül - mondta.

Megjegyezte, velük nem egyeztetettek, a szakszervezetek a konkrét elképzeléseket nem ismerik, így marad a találgatás, a spekuláció. Csak a sajtóból tájékozódnak, érdemi információjuk nincs, így jutott a tudomásukra a körirat tartalma. Eszerint jövőre 5-10 százalékos létszámleépítést tervez a kabinet, az általános költségeket pedig 5 százalékkal csökkentenék.

Varga szerint a közszféra ma már nem alkalmas további "fogyókúráztatásra". Emlékeztetett, hogy a közszféra ellehetetlenítése 2006-ban kezdődött. Míg 2005-ben még 850 ezren dolgoztak ezen a területen, mára ezt a létszámot 680 ezerre csökkentették. Arra is rámutatott, hogy a 2002-es nagyobb arányú béremelés az elmúlt nyolc évben lényegében "eltűnt", és mára a reálkeresetek a 2002-es szintre estek vissza.

Az érdekvédők egyeztetést sürgetnek és nem zárják ki a demonstráció, illetve a sztrájk lehetőségét sem.

Népszava
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk

Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen

A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk