Szűcs: Nem elég mobil a magyar
Bár az Európai Unióhoz nemrég csatlakozott országok kísértetiesen hasonló foglalkoztatási problémákkal küzdenek, magyar sajátosság, hogy a magyar társadalom - az országon belül és kívül is - kevésbé mobil - mondta a szociális és munkaügyi miniszter nyitó előadásában, a II. országos foglalkoztatáspolitikai konferencián Miskolcon.
"Nem azt mondom, hogy ez legyen a példa, csak a helyzetük ennyiben más" - tette hozzá, kifejtve, hogy épp ezért fontos együttesen, rendszerszerűen kezelni ezt a kérdéskört.
Mint mondta, Magyarországon nagyon sok ember kap alacsony összegű szociális típusú ellátást, ami generálja és fenntartja azt a kétarcúságot, hogy ha lehet, miért ne kapjon juttatást, egyébként mellette pedig feketén dolgozik.
Arról is szólt, hogy a foglalkoztatási politika területén mennyiségi és minőségi típusú feladatokat kell megoldani. Példaként említette azokat a társadalmi csoportokat, ahol alacsonyabb a foglalkoztatás - mint az 50 év felettiek körében, vagy a kisgyermeket nevelők esetében - segíteni kell a munkához való jutást.
Kiemelte a képzettség problémáját, Magyarországon ugyanis az alacsony képzettséggel rendelkezők foglalkoztatása nagyon rossz. A nyolc általánost végzett felnőtt férfiak egynegyede, a nőknek egyötöde dolgozik, ugyanezen korcsoportokban az általános iskolát el sem végzők arányában ez még rosszabb. Ez az, ami lerontja a magyarországi foglalkoztatási mutatókat - mondta.
Kitért a szociális segélyezés rendszerének témakörére. Ennek kapcsán hangsúlyozta: a szociális segélyezés rendszerének eddigi filozófiája nem segítette a munkavállalást. A lényeg az, hogy ilyen típusú juttatásra csak az legyen jogosult, aki bár munkaképes korú, jövedelme nincs és nem tud dolgozni. Szűcs Erika kifejtette: mindenki más esetében, aki képes munkát végezni, azon kell dolgozni, hogy elfoglaltságot, feladatot, s ha szükséges, képzési lehetőséget kínáljon a rendszer számukra.
Rámutatott: bár be kell látni azt, hogy a foglalkoztatás bővítéséhez fontos egy jelentősebb járulékcsökkentés, de ezeket a társadalmi csoportokat ez nem segíti, az ő bevonásukat a munka világába speciális program segítségével lehet megoldani.
Azt is elmondta, hogy a szakemberek szerint a közfoglalkoztatás nem a legjobb megoldás, még mindig pozitívabb, mint ha valaki otthon ül és a segélyre vár. Ezen a területen az önkormányzatok és a helyi gazdasági szereplők is jelentős szerepet vállalhatnak, sőt, a nagyberuházásoknak is felmérhető a munkaerőigénye, amely szintén besegíthet a foglalkoztatásban.
Véleménye szerint "jó mintákat kell csinálni", sokkal szívesebben veszik az emberek, mint a "ráolvasást" - tette hozzá.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 3 hete
- Extra szabadsággal támogatja dolgozóit ez a magyar munkaadó 4 hete
- LIWO Group néven folytatja tevékenységét a B+N Csoport 1 hónapja
- Hét év után távozik a Rossmann országos ügyvezető igazgatója 2 hónapja
- Új országigazgató a JYSK Magyarország élén 2 hónapja
- Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat 2 hónapja
- AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé 2 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- Új vezetők a BYD Magyarországnál 2 hónapja
- Béremelés az Auchannál - Így nőnek a fizetések a vállalatnál 3 hónapja
- Béremelés a Penny-nél - Így nő a dolgozók fizetése 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?