kapubanner for mobile

Takács Péter: a kormány folytatja az egészségügyi dolgozók béremelését

Idén júliusban, majd jövő év márciusában újabb ápolói béremelés következik - mondta az egészségügyi államtitkár.

images

A kormány folytatja az egészségügyi dolgozók béremelését: február elején érkezik az orvosok emelt bére és a háziorvosi szolgáltatók is a béremelés összegével növelt finanszírozást kapják - közölte Takács Péter egészségügyi államtitkár pénteken. 

Takács Péter emlékeztetett: 2010 óta több ütemben emelte a kormány az orvosok bérét, így a szakorvosok már többszörösét kapják alapbérként annak, mint a 2010-es kormányváltás előtt. A mostani 11 százalékos béremeléssel egy kezdő orvos bére 687 ezer forintra, egy középkorú, huszonéves gyakorlattal rendelkező orvos bére 1 millió 650 ezer forintra emelkedett, egy idősebb, 40 éve pályán lévő orvos pedig alapbérként 2 millió 380 ezer forintot fog kapni - ismertette.

Az ápolók béremelését is folytatja a kormány: az ő bérüket 2010 óta már több mint háromszorosára emelték - hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: a kormány arról is döntött, hogy idén júliusban, majd jövő év márciusában újabb ápolói béremelés következik, amivel a rendszerváltás óta a legnagyobb léptékű béremelést hajtják végre, alig több mint egy év alatt.

Takács Péter köszönetet mondott minden egészségügyi dolgozó munkájáért. Megerősítette: a kormány azon van, hogy bérüket és munkakörülményeiket a mostani nehéz gazdasági helyzet ellenére is folyamatosan javítsa.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek