Támogatja a VOSZ a kamarák megerősítését
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatja a gazdasági kamarák megerősítését szolgáló törekvéseket, de ellenzi a kötelező kamarai tagság intézményének újraélesztését - közölte a VOSZ hétfőn az MTI-vel.
Az öt pontban megfogalmazott álláspont szerint a szövetség támogatja a kötelező kamarai regisztráció gyakorlatának bevezetését, de ellenzi a kötelező kamarai tagságot, és az ebből eredő - adószerű - tagdíj kivetését.
A VOSZ álláspontja szerint a gazdasági önkormányzatként működő kamarák szigorú vállalkozói kontroll alatt működhetnek. A kamarai szerepvállalás kibővítése során többletjogosítványok is rendelhetők legyenek a gazdasági önkormányzatokhoz, például a piacvédelem, a munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzések kamarák általi felügyelete.
A VOSZ álláspontja alapján a gazdasági kamarák kibővült közfeladatainak ellátásához szükséges pénzügyi fedezetet az állami költségvetésből kell biztosítani.
A kamarai rendszer átalakítása során egyértelműen rögzíteni kell, hogy a gazdasági kamarák nem vehetnek részt a szociális párbeszéd intézményrendszerének munkájában, például az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, az ágazati párbeszéd bizottságokban, a Nemzeti ILO Tanácsban, a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testületben és a regionális munkaügyi tanácsokban - közölte a VOSZ.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?