Támogatják a munkahelyi bölcsődék működtetését
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA munkahelyi bölcsődék működtetését jövőre egymilliárd forinttal támogatja a kormány. Ez azt jelenti, hogy az ilyen bölcsődéket fenntartó cégek az e célú működtetési költségeiket leírhatják a társasági adóalapjukból - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, amikor együttműködési megállapodást kötött a Magyar Bölcsődék Egyesületével (MBE).
Közölte, január 1-jétől megújul az intézményrendszer: a hagyományos bölcsődék mellett már mini, családi és munkahelyi bölcsődék is működnek.
Arról beszélt, Magyarországon nagyon jól működik és nemzetközileg is elismert színvonalú a nagy múltú bölcsődei rendszer, és ezt a hálózatot szeretnék még jobban a családok igényeihez alakítani.
Az államtitkár azt hangoztatta, a jövő évi költségvetés a gyermekek jólétéről és jövőjéről szól, és azt tükrözi, hogy a kormány számára fontosak a gyerekek.
Emlékeztetett arra, hogy a mostani szabályozás szerint a tízezernél több lakosú településeknek kötelező bölcsődei ellátást biztosítaniuk, de január 1-jétől ez már azokra az önkormányzatokra is vonatkozik ez, amelyek területén legalább negyven, három év alatti gyermek él, vagy ahol legalább öt olyan gyerek van, akinek a szülei igénylik az ellátást.
Novák Katalin a területen dolgozók bérhelyzetéről szólva felidézte, 2016 januárjától a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelők beléphettek a pedagógus-életpályába, így abban emelkedett a fizetésük, és még tovább emelkedik idén és jövő szeptemberben is.
Bejelentette, hogy a középfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelők, dolgozók bérét is emelni akarják. Erre a célra 1,5 milliárd forintot irányoztak elő többletként a jövő évi költségvetésben; ennek részleteiről jelenleg is egyeztetnek az MBE-vel - tette hozzá.
Elmondta továbbá, hogy január 1-jétől a bölcsődei dajkák munkakörét jogszabályban is rögzíteni akarják, és fontos szerepet kapnak majd a bölcsődei ellátásban.
Közölte, eddig is kiemelt partnerük volt a Magyar Bölcsődék Egyesülete, és ezt az együttműködést szeretnék megpecsételni, intézményesíteni a stratégiai megállapodás aláírásával. Jelezte: a dokumentum értelmében a területet érintő döntések előkészítésénél és meghozatalánál "szorosan egyeztetnek" az egyesülettel.
Az államtitkár azt mondta, jelenleg ötvenezer bölcsődei hely van az országban, a cél az, hogy 2018-ban elérjék a hatvanezret. Közölte, újabb bölcsődei és óvodai férőhelyek létesítésére, az intézmények fejlesztésére 2020-ig százmilliárd forintot fordítanak.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?