Távozik az egészségbiztosító főigazgatója
Augusztus második felében távozik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatói székéből Major Zoltán - értesült a Népszabadság. A lap információi szerint a 2006. október elsején kinevezett főigazgató visszatér az üzleti szférába, mégpedig egy másik uniós országban kívánja folytatni pályafutását.
"Nincs különösebb oka a távozásomnak az OEP éléről, karrierdöntést hoztam - nyilatkozta a Népszabadságnak Major Zoltán. A szakember a kinevezése előtt a Genpact nemzetközi üzleti és technológiai szolgáltató cég európai vezetője volt, de korábban dolgozott az ABN Amro, majd K&H Bank ügyvezető igazgatójaként, a kilencvenes években pedig a Citibanknál töltött be különféle vezető pozíciókat.
Az OEP-főigazgatói kinevezését tavaly ősszel azzal indokolta a Molnár Lajos vezette egészségügyi kormányzat, hogy új szemléletre van szükség az átalakulás előtt álló egészségügy monopolbiztosítójánál. Az már akkor is valószínű volt, hogy hosszú távon megváltozhatnak az egészségbiztosító feladatai, igaz, az még nem körvonalazódott, hogy ez pontosan mit jelenthet. A koalíciós megállapodás kiegészítése után azonban ez eldőlni látszik. A tervek szerint 2009. január elsejétől mai formájában megszűnik az OEP, az utódszervezet pedig egyfajta nemzeti kockázatkezelő alapként funkcionálna.
A Népszabadság értesülései szerint Major Zoltán utódjaként felmerült Székely Tamás neve, aki júniusban távozott a szervezet egészségügyi ellátási főigazgató-helyettesi posztjáról, valamint szóba jöhet a jogi és egészségügyi-szakmenedzseri végzettséggel rendelkező Bartucz Attila kinevezése, aki korábban az OEP szóvivője volt, most pedig a szaktárcánál dolgozik.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?