kapubanner for mobile

Távozik Gloviczki Zoltán - megvan az utódja is?

Távozik posztjáról Gloviczki Zoltán április 15-én - utódja Sipos Imre, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium volt igazgatója lehet, írja az edupress hírlevele.

Már tavaly októberben kérte felmentését Gloviczki Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár. Akkor derült ki ugyanis, hogy a 2013 szeptemberére ígért, jelentős béremeléssel járó pedagógus-életpálya bevezetése az ország gazdasági helyzete miatt 2014 januárjára tolódhat.
A pedagógus szakszervezetek ezután jelentették be, hogy sztrájkbizottságot alakítanak. Mivel a megfeszített törvényalkotási munka miatt továbbra is szükség volt rá, akkor úgy állapodtak meg Hoffmann Rózsával, hogy tavaszig marad a helyén, amíg fontos feladatait lezárja.

Utódja egyes információk szerint Sipos Imre, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium volt igazgatója, aki jelenleg a székesfehérvári tankerület vezetője.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek