Testnedveiket árulják az amerikai munkanélküliek
Jelentős mértékben nőtt az utóbbi hónapokban az Egyesült Államokban a vér, a sperma, a petesejt és a haj kereskedelme. A jelzáloghitelek, a részvények árfolyamának esése vagy a munkanélküliség miatt ugyanis egyre több amerikai folyamodik megélhetési célból szöveteinek és testnedveinek eladásához. Több cég szerint azonban csak kevesek felelnek meg a követelményeknek.
A haj is felértékelődik az ínséges időkben. A haj vételével-eladásával foglalkozó internetes oldalakat felkeresők száma 20 százalékkal emelkedett az utóbbi két hónapban. A haj eladási ára kétezer dollár körül van. "Ha drágának találja, mondja meg, mennyit kér. Pénzre van szükségem" - írja egy coloradói asszony, aki hetven centis barna hajfonatáért 750 dollárt kér.
Háromszor többen adják el petesejtjeiket
Texasban egy petesejttel kereskedő cég elmondta, megháromszorozódott azoknak a száma, akik eladásra kínálják petesejtjeiket, holott többen közülük a minimális elvárásoknak sem felelnek meg. Legtöbbjük munkanélküli vagy diák. Sokan közülük nincsenek tisztában azzal, hogy a petesejt-adományozás folyamata hosszú, bonyolult és hormonális kezelésen is át kell esniük a felajánlkozóknak. A petesejtért hivatalosan nem jár fizetség, de az adományozók a munkából való kimaradás pénzbeli ellenszolgáltatásaként 4-6 ezer dollár közötti összeget kapnak. A petesejt-adományozásnak szigorú feltételei vannak: 32 évesnél nem lehet idősebb az adományozó, vizsgálják anyagi helyzetét, képzettségét, gyermekeinek számát és az adományozás okát.
Bár a spermaadományozás feltételei egyszerűbbek, annak is szigorú feltételei vannak, és a jelentkezők többsége fennakad a rostán. Számítások szerint a négy legnagyobb spermabanknak körülbelül ezer aktív adományozója van.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?