Tíz újabb hazai startup ötlet indult a világhír felé
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatCsupán 54 óra állt rendelkezésére annak az 50 fejlesztőnek, designerek és vállalkozónak, akik az április első hétvégéjén megrendezett projektfejlesztő versenyen arra vállalkoztak, hogy ötleteikből konkrét terméket és szolgáltatást alkossanak. A budapesti eseményen született rapid randi applikáció, pótgazdi adatbázis, de induló cégeket segítő jogi és üzleti kisokos is.
Az ötödik alkalommal megrendezett esemény növekvő népszerűségét mutatja, hogy idén már Varsóból és Ljubljanaból is érkeztek résztvevők, hogy ötleteit versenybe indítsa. "Világszerte 100.000 szakembert mozgatott már meg a versenysorozat. Nagyon örülünk neki, hogy a hazai forduló is egyre jelentősebb állomás a nemzetközi szériában" - mondta el Bakó Zsolt a hétvégét szervező Colabs egyik alapítója. "Külön öröm, hogy a frissen alakult projektek olyan jól sikerülnek évről évre, hogy 20 százalékuk a Startup Weekend után önálló vállalkozásként tud tovább élni" - tette hozzá.
A 10 versenyző csapatból idén a nagydíjat a gokarto programot megalkotó csapat nyerte. A zsűri által legjobbnak ítélt brigád a profi autóversenyzésből ismert innovatív technológiai megoldásokat hozza el a gokart pályák világába: igazi Forma-1-es autóversenyzőkké válhatunk. A mobilalkalmazás segítségével okostelefonunk fedélzeti számítógépként funkcionál, miközben a gokartpályán rójuk a köröket barátaink társaságában. Részletes statisztikát készít a megtett köreinkről, illetve csapatrádióként is működik: rajta keresztül kommunikálni tudunk a pálya szélén szurkoló társainkkal. Az applikáció hamarosan bárki számára letölthető lesz.
Idén először az esemény közönsége is szavazhatott kedvenc csapatára. A "The project that calls for a Carlsberg" díjat, amely az elismerés mellett 200.000 forint pénzdíjazást is jelent, egy turistáknak szánt alkalmazás nyerte. Az Attendee alkalmazás segítségével pár kattintással egyedi programokat rendelhetünk magunknak úticél városunkban, legyen szó idegenvezetésről vagy akár extrém sárkányernyőzésről. "Szerettünk volna olyan induló vállalkozásokat támogatni, akik egy-egy merész ötletet felvállalva képesek területükön újat alkotni, hiszen több, mostanra már világhírűvé vált hazai startup indult hasonló kezdeményezésekből. Nagy élmény volt látni a rengeteg izgalmas ötletet" - mondta el Palkó András, a különdíjat alapító Carlsberg Hungary marketing vezetője.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?